Folia Historica 31. (Budapest, 2016)

I. KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES T. NÉMETH ANNAMÁRIÁT - Radnóti Klára: A Schunda család és a Nemzeti Múzeum - a magyar hangszergyártás emlékei a múzeumban

I

6. kép

Angolkürt és mesterjegye,

J. Horak, Prága, 19. sz. második fele (Fotó: Dabasi András)

Szögben hajló hangszer kígyófából, középen elefánt- csont könyök, tizenkét ezüstbillentyűvel. Mesterjegye: J. HORAK PRAG. A mesterjegy felett ballábában kardot tartó, lépkedő koronás oroszlán, alatta csillag. 6 A dekoratív külalak, a felhasznált anyagok minősége mutatja, hogy elegáns, drága hangszerről van szó - Johann Horák szintén részt vett világkiállításokon (1867, Párizs), hangszereket még Indiába is exportált.

Érdekes instrumentum Johann Stehle hangszere s is. (7. kép) Stehle udvari fa- és fémfúvós hangszerkészítő is az ismert bécsi mesterek között van, 1830-ban alapítja műhelyét, majd rendszeresen részt vesz iparműkiállításokon, nevéhez fűződik a fém basszusfagott szabadalma. A fagottok történetéhez a közép-európai mesterek sokat hozzátettek: a pozsonyi Franz Schölnast 1839-ben talált fel egy karcsú, tuba formájú mély fémfagottot tritonikon névvel, s aztán ezt gyorsan tovább is fejlesztették. A tritonikon neve mindazonáltal egy ideig még ismert maradt, fúvós zenekarokban (katonazenekarban) gyakran használtak kevésbé kényes fém hangszert a fából készült helyett - Johann Stehle hangszerét is tritonikonként 55 56 57 58 59 60

55 Kígyófa (brosimum guaianense) - Amerika trópusi vidékein honos fa, nevét a kígyó bőréhez hasonló mintázatáról kapta, a hangszerkészítésben is használták, főleg vonógyártáshoz.

56 Ltsz.: 1927.60.

57 The New Langwill Index i. m. 181.

58 Ltsz.: 1927.45.

59 The New Langwill Index i. m. 384.

60 Sachs, Curt: Reallexikon der Musikinstrumente. Berlin, 1913. 392.

145