Folia Historica 30. (Budapest, 2015)
II. KÖZLEMÉNYEK - Fülöp András: A kenézi és a rábahídvégi római katolikus templomok összehasonlító építéstörténeti vizsgálata
oklevelek beszámolnak.” A 14. század közepén az egyik falu birtokában a vasvári káptalan prépostja és kanonok) ai külön-külön bírtak birtokrészeket.6 7 8 9 Amikor pedig a prépost 1384-ben elzálogosította Kenézt Pecöli Szarka Miklós fiainak, utóbb azért kellett semmissé tenni a jogügyletet, mert azt a káptalan beleegyezése nélkül kötötte. Az ügy következményei a 15. század végéig nyomon követhetők a forrásokban.” Annyi bizonyosnak látszik, hogy amikor ez a pereskedés zajlott, már csak egy Kenézről szólnak a források, ami a 14. század végétől kezdve a mai faluval való azonosítást valószínűsíti. Miközben a két falura vonatkozó forrásanyag nem kevés, magáról a templomról csak nagyon gyéren állnak rendelkezésre adatok. Az első üyen 1298-ból maradt fenn, de ez is csak közvetetten bizonyítja a templom létezését: ekkor említenek egy bizonyos István papot Kenézről.” A templomra vonatkozóan az 1698-ban készült Kazó-féle egyházlátogatási jegyzőkönyv nyújtja az első részletesebb leírást. Megemlékeznek csekély méretű boltozott szentélyéről, valamint zsindelyfedéséről, sekrestyével viszont nem bírt. Volt ezen kívül a templomnak kőből gondosan megépített tornya is, melyben egy harang függött.10 Tetőfedésén túlmenően a berendezése is megvolt: „kőből" (szilárd anyagból) 2. kép A helyreállított kenézi templom délnyugatról (a szerző felvétele) 6 Kóta P. i. m. 60., 95., 96. 7 Uo. 122. 8 Uo. 178., 293., 299., 300., 349., 502., 507. 9 UBII. Nr. 458. 10 „Ipsa porro Ecclesia Turrim habet lapideam ... lapide et semento totaliter constructam et elaboratam." Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban MNL OL) Mikrofilmtára 52. doboz, Visitaüones canonicae 1698. föl. 274r-275.) A „porro" („azon kívül", ugyanakkor „távolabb" is) kifejezés jelentései közül jelen szövegkörnyezetben az elsőt kell mérvadónak tartanunk, egyszerű szófordulatról van ugyanis szó, amit a Kazó-féle vizitációs jegyzőkönyv másutt is szívesen használ. Emiatt azt a szakirodalomban megjelent véleményt (C. Harrach Erzsébet-Kiss Gyula: Vasi műemlékek. Szombathely, 1983.161.), miszerint ekkor külön álló tornya lett volna a kenézi templomnak, el kell vetnünk. 93