Folia Historica 30. (Budapest, 2015)

II. KÖZLEMÉNYEK - Koppány András: Gersekarát középkori templomának kutatása

lomok már ilyen korai időszakra is visszavezethetők lennének. Igaz erre semmilyen egyéb bizonyíték nincs. A gersekaráti templom kutatása alapján a ma is álló épület 13. század végén épülhetett, csak egy részletes régészeti ásatás tudná tisztázni állt e helyén korábban épület. Margit később kegyes adományt tett az óbudai klarissza kolostor javára, melynek keretében több birtoka mellett Gersét is odaadományozta (1353).12 Ugyan egy év múlva a birtokok közül többet visszaka­pott, de Gerse ezek között nem volt.13 Ugyanígy hiány­zik a falu Margit másik adományából is, az 1365-ben alapított pápoci prépostság és perjelség javaiból is.14 Ugyanakkor a pápoci építkezés költségeit úgy terem­tette elő, hogy eladta (az időközben hozzá mégiscsak visszakerült) Gersét a királynak, amit az Mezőlaki Miklósnak adott tovább.15 Gerse 1399-ben tűnik fel ismét az oklevelekben, amikor a király Gersei Pető fiának, Jánosnak adja a fa­lut.16 Mivel Margit gyerekei utód nélkül haltak meg, a család egy másik ága, a magukat Gersei Petőnek ne­vező leszármazottak bírták a falut a 15. század folyamán.17 Ugyanakkor kétséges, hogy a szakirodalomban emlegetett 1433-as adat, miszerint a faluban Szt. István-titulusú templom állt,18 erre a falura vonatkozik-e. Gerse ugyanis - mint láttuk - a győri püs­pökség területéhez tartozott, ugyanakkor az 1433-ban említett Gelséről azt írják, hogy a veszprémi egyházmegyében feküdt.19 így az utóbbi adat inkább a Zala megyei Gelsére vonatkozhat, melyről tudjuk, hogy az újkorban is a veszprémi püspökség egyházi jog­hatósága alá tartozott. 1280-ban még zalai várföld volt, ezért a Gersei Petők 15. századi 12 Anjoukori okmánytár VI. Szerk.: Nagy Imre. Bp., 1891. 83. sz. 13 Zala vármegye története. Oklevéltár I. Szerk.: Nagy Imre-Véghely Dezső-Nagy Gyula. Bp., 1886.355. sz. 14 Bed}/ V. i. m. 8., Függelék 1, 2. A pápoci egyházak azonosítására és elhelyezkedésére: Koppány Tibor: A pápoci Szent Mihály-kápolna kutatása és helyreállítása. Műemlékvédelmi Szemle 6. (1996) 1. sz. 25-38.; Uő: Pápoc középkori egyházi épületei. In: Lapidarium Hungaricum 6. Vas megye. II. Szerk.: Lővei Pál. Bp., 2002.117-138. 15 Bedy V. i. m. 6. 16 Zala vármegye története. Oklevéltár II. Szerk.: Nagy Imre-Véghely Dezső-Nagy Gyula. Bp., 1890.115. sz. 17 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. Bp., 1894. 750. 18 Uo. 19 Fraknái Vilmos: Genealógiai és heraldikai közlemények a vatikáni levéltárból. Turul 11. (1893) 1. sz. 1-8.5. 2. kép A hajó déli falának belső falsíkján feltárt középkori ablak (Fotó: Koppány András) 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom