Folia Historica 30. (Budapest, 2015)

I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Sírok és temetések. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége II.

fék, 1989-ben hivatalos úton kérte édesapja exhumálását és újratemetését. Ezt követően, 1990-ben alakult is egy bizottság a váci Rabtemető sírjainak feltárására. Elindult a kutatómunka a váci börtön irattárában, majd két vidéki levéltárban, és néhány tanú elbeszélését is rögzítették. A cél persze a rabtemető feltárása volt, amit azonban az eltelt évtizedek alatt elárasztott a gaz, sőt egyik részén trágyadomb emelkedett, és a fák is benőtték. A váci fegyház igazgatója a híradós honvéd egység parancsnokával együtt ugyan 1992-ben ígéretet tett, hogy a temető területét a kutatás számára megtisztítják,106 de ebből végül semmi sem lett, mert a helyi honvédség segítségét 1994-ben az akkori honvédelmi miniszter nem engedélyezte. Az 1990-ben elkezdett kutatások azonban ezekben az években is tovább folytatódtak, immár Kralovánszky Alán régész, Éry Kinga és Susa Éva antropológusok részvételével, akik korábban már mindhárman együtt dolgoztak a 301-es parcella feltárásán. Ok méréseket is végeztek, tanúkat is meghallgattak. Később Susa Éva egyre több részletet megtudott, amely már lehetővé tette volna a temető feltárásának elindítását,10 de erre még néhány évet várni kellett. Az 1990-es évek első felében tehát Hóman sírjának feltárását nem sikerült elérni, de emlékét egyre többen kezdték ápolni, és a sajtóban is egyre több szó esett személyéről, munkásságáról, egyre több olyan hosszabb-rövidebb cikk jelent meg, amely enyhítette, illetve módosította a róla kialakított valótlan képet. Ezek közé sorolható Gedai Istvánnak, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának 1994 novemberében Hóman Bálint mártíromsága címmel írt cikke is, amely a Pest Megyei Hírlap hasábjain jelent meg.106 Ő ezt a cikket - mint írja - Horváth László Béla Hóman Bálint utolsó évei (1945-1951) című tanulmányát felhasználva készítette. Horváth e több mint száz oldalt kitevő, nagy forrásközlő munkája a fiatal történészek folyóiratában, a Sic Itur ad Astra 1993. évfolyamában látott napvilágot. A szerző közölte a Hóman-per bírósági jegyzőkönyveit, a korabeli sajtóban megjelent cikkeket és néhány visszaemlékezést is." Ugyanitt közölte ifjabb Hóman Bálint is emlékeit apja életének utolsó éveiről.10 Ő aztán 1994 nyarán hazalátogatott és megnézte az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában akkor még zárolt - hivatalos és családi levelekből álló - Hóman-fondot, majd a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található, édesapjáról készült fényképeket. Hóman Bálint fia később, 1996. február 2-án levélben kereste meg a budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézetet, kérve börtönben elhunyt édesapja igazságügyi kihantolását és azonosítását. A munka végül csak 2000 elején indulhatott meg Dávid Ibolya akkori igazságügy-miniszter döntése alapján. Ekkor az igazságügyi tárca évi négy millió forintos támogatásával megalakult az a szakmai csoport, amelynek feladata a váci rabtemetőben 1945 és 1962 között bizonytalan körülmények között elhunyt és többnyire jeltelen sírokba temetett személyek azonosítása volt. A csoport vezetésére Susa Éva igazságügyi antropológust kérték fel. A feltárási, illetve azonosítási munkát nehezítette, hogy 1964-ben a temetőben már nagyon sok sírt megbolygattak, amikor a koncepciós perek áldozatául esett, majd rehabilitált szociál- 106 107 108 109 110

106 Rusvay Tibor: A váci rabtemető. Váci Napló 4. (1995) 93. sz. november 21.5.

107 Rusvay Tibor: Ki volt Hóman Bálint? Váci Polgár 2. (1996) 2. sz. február 23.2.

108 Gedai I. i. m. 6.

109 Horváth L. B. Hóman Bálint i. m.

110 Ifjabb Hóman Bálint: Emlékeim apám utolsó éveiből. Sic Itur ad Astra 7. (1993) 2-4. sz. 230-234.

39