Folia Historica 29. (Budapest, 2014)
I. TANULMÁNYOK - Debreczeni-Droppán Béla: Sírok és temetések. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak végtisztessége I.
um igazgatói teendőinek ellátásával. A megbízatás ideiglenes jellegű volt és az új igazgató kinevezéséig szólt. Ekkor még senki sem sejthette, hogy erre két évtizedet kell majd várni, és az igazgatói adminisztrációt még Haliczky utóda, Horvát István is ideiglenes jelleggel, megbízottként, azaz helyettes(ítő) igazgatóként fogja ellátni.24 Haliczky Antal a Nemzeti Múzeumot 13 és fél évig vezette. Huzamosabb ideje tartó betegsége miatt 1837. május 12-én gróf Cziráky Antal országbíró - aki az éppen beteg nádort helyettesítette ekkor - felmentette őt minden múzeumi teendője alól. A felmentés ideiglenes jelleggel történt, azaz Haliczky felgyógyulásáig tartott volna, de mivel erre nem került sor, véglegessé vált. Cziráky Horvát István könyvtárőrt - mint utána következő rangidős őrt - bízta meg az igazgatósági, és Frivaldszky Imre természettári segédőrt a régiségtári ügyek intézésével.25 Haliczky betegeskedése valamikor év elején kezdődhetett, mert Horvát június 5-én 14. szám alatt kelt, nádorhoz intézett levelében 5 hónapja tartó súlyos betegségéről ír,26 de jelentkezhetett egy kicsit korábban, 1836 novembere körül, ha a jelenkor című lap későbbi gyászhírében szereplő 8 hónapi betegeskedésről szóló adat a helytálló.27 A Magyar Nemzeti Múzeum - időrendben - második vezetője végül több hónapos súlyos betegség után 1837. június 27-én, életének 49. évében, hajnali Vi 5-kor halt meg, feltehetően múzeumi lakásában.28 A jelenkor másnap, június 28-án megjelent számában közölte a halálhírt. A rövid, háromsoros gyászhírben hibásan az szerepelt, hogy Haliczky hivatali működésének 19. évében hunyt el,29 hiszen valójában a 29. évében történt ez. Hosszabb méltatás, emlékbeszéd megjelenéséről nem tudunk, mint ahogy gyászjelentése sem ismeretes előttünk. Megtaláltuk viszont halotti anyakönyvi bejegyzését a józsefvárosi plébánián, melyben a június 28-i időpont szerepel, amely a halál időpontjaként hibásnak minősül, de elképzelhető, hogy a temetés napját jelöli. (3. kép) Az anyakönyvben nős emberként és senior custosként jegyzett Haliczkyt minden bizonnyal a Váci úti köztemetőben temették el. Sírjának sorsa hasonló lehetett, mint elődje földi maradványainak, azaz eltűnhetett, miután a Váci úti temető felszámolásra került. Ezt a hipotézisünket csak az zavarja, hogy az ő sírját Tóth Vilmos nem említi a temető híres személyiségei24 Debreczeni-Dropyán Béla: A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatói archontológiája (1812-1869). In: Corolla Museologica Tibor Kovács dedicata. Szerk.: Tóth Endre és Vida István. Bp., 2011. 191-212.197. 25 MNL OL AMN 682/1837., OSZK Kézirattár Oct. Hung. 2624. föl. 284. (Kollányi hivatkozása: lg. irattár A. 1837. Nr. 21.) vö. Mátray G. i. m. 37. 26 MNL OL AMN 808/1837., OSZK Kézirattár Oct. Hung. 2624. föl. 289. 27 Magyar- és Erdélyország. Jelenkor 6. (1837) 51. sz. június 28. 201-202. 202. Valószínűleg Horvát István adata a megbízhatóbb, mert a jelenkor gyászhírében más számadat is pontatlan. 28 MNL OL AMN 917/1837. Horvát István 1837. június 27-i jelentése a nádornak; OSZK Kézirattár Oct. Hung. 2624. föl. 294. (Kollányi hivatkozása: lg. irattár A. 1837. Nr. 25.) 29 Magyar- és Erdélyország. Jelenkor 6. (1837) 51. sz. június 28. 202. A jelenkorban a következő rövid gyászhír olvasható: „F. h. 27én reggeli 472 órakor Haliczky Antal, a' nemzeti muzeum pénzági őrje, 8 hónapi súlyos betegség után, élte 49. 's hivatalkodása 19ik évében megha- lálozott." Vö. Magyarország és Erdély. Hazai 's Külföldi Tudósítások 30. (1837) Második félesztendő 1. sz. július 1. 3M. 4. 81