Folia Historica 28. (Budapest, 2013)
II. KÖZLEMÉNYEK - Berczellyné Szilágyi Réka: Emlékművekhez készült szobormodellek, szobormásolatok a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárában
A további öt férfiú esetében kevésbé vagy szinte egyáltalán nem beszélhetünk magyarországi kultuszról. Ludvig van Beethoven (1770-1827) német zeneszerző, a bécsi klasszika harmadik nagy alakjának egész alakos bronz szobra (13. kép) Caspar von Zumbus bécsi emlékművének (14. kép) modellje.48 Gyűjteménybe kerülése annak köszönhető, hogy a szobrot Liszt Ferenc kapta ajándékba a Beethoven emlékmű szoborbizottságtól, akik ezzel fejezték ki hálájukat a szobor létrejöttében vállalt szerepéért, mivel a felállítás költségeinek nagy részét ő teremtette elő hangversenyeivel. A szobor talapzatán bronz betűkkel szereplő szövegből és dátumból49 kiderül, hogy maga a modell 1877-ben készült, míg az emlékmű leleplezésére csak 1880-ban került sor,50 a Beethovenplatzon, a bécsi Konzerthaus közelében. A szobor fekete fából készült, többszörösen tagolt négyzetes talapzaton áll, a zeneszerzőt enyhén előrehajolva, egész testével és széles terpeszben tartott lábaival enyhén balra forduló pozícióban ülve ábrázolja egy háttámla nélküli pádon. Göndör hajfürtjeitől keretezett feje jobbra fordul, vad és zilált tekintettel néz lefelé, keresztbe tett kézfejei bal térdén nyugszanak. Magas, kihajtott nyakú inget visel, fodros nyaksállal, rajta hosszú kabátot kihajtott nyakrésszel. Ölébe egy hosszú drapéria van vetve, ami minden irányba gyúródik, tekeredik, beterítve a zeneszerzőnek helyet adó ülőpadot is. Görgey Artúr (1818-1916) fekete színű bronz mellszobra (15. kép) Sidló Ferenc miskolci köztéri kőszobráról készült másolat, amit Ficzek Károly bronzöntő készített. (16. kép) 48 1986 óta a Liszt Ferenc Múzeumban látható kölcsönként. 49 „Dem Verehrten Meister Franz Liszt das Dankbare Beethoven-Denkmal-Comite. Z. Cumbus 77n" azaz, „A tiszteletreméltó Liszt Ferenc mesternek hálája jeléül a Beethoven szoborbizottságtól. Z. Cumbus 1877". 50 Leíró kartonon szereplő adatok alapján. 235 14. kép Ludvig van Beethoven emlékmű, Bécs, Ausztria, 1887, Szoborlap