Folia Historica 28. (Budapest, 2013)

II. KÖZLEMÉNYEK - Fülöp András: Falkutatás gróf Batthyány Lajosné dákai kastélyában

ban, hogy csupán tatarozásra, belső átalakításokra került sor. 1821. május-júniusban kb. 26 napnyi munkáért fizettek több kőművesnek a kastély „Reparallasara". A kőművesek neveit is ismerjük: Hutora (Hutyorai) József, Kriger Mátyás, Pirs József, Gang Ferenc, mindannyian pápai illetőségűek.32 A falazási munkák után - július első felében - a kő­művesek rögtön nekiláttak meszelni a kastélyt,33 míg ácsmunkákra vagy tető építésre nincsen adat, leszámítva, hogy a kertész 300 db zsindelyt vásárolt az „Uraság Kastélya kifoltozására".34 Ez csekélyke tetőfelületre elegendő, új tetőre semmiképp, így új épü­lettömegre, netán emeletráépítésre semmiképpen nem kell gondolnunk ebben az idő­szakban. 1822 tavaszán a kastélyban „Ambitusból szobák rekesztéséért", majd az ura­ság „Kastellyában Fa Házból és Ambitusból Szobákká való Változtatásáért" fizettek két kőművesnek.35 A kastélyt és a dákai birtokot a Nádasdyak 1843. július 22-én eladták Festetics Leónak.36 Festetics viszonylag konzervatív politikai beállítottságát mutatja, hogy né­hány évvel később elvállalta Zala megye adminisztrátori tisztét, amit - levelei keltezé­séből jól tudjuk - innen, a dákai birtokáról látott el.37 Utóbb a Nemzeti Színház inten­dánsaként szerzett országos ismertséget.38 Művészetpártolásának dákai vonatkozású mozzanata, mikor 1846 októberében itt a kastélyban látta vendégül Liszt Ferencet.39 1858 januárjában aztán Festetics Leó eladta a kastélyt Batthyány Lajos özvegyének,40 aki, úgy tűnik, 1865 körül már itt fejezte be nevezetes visszaemlékezéseinek német nyel­32 MOL P 507 Nádasdy cs. lt. 911. cs. Ser. G. Nr. 934. 1821. máj. 19, jún. 4 és 9, 23. Hogy fala­zási munkák folytak, mutatja, hogy „Malter tsinallo" és hordó segéderőt is kifizettek ekkor. (Uo. Ser. G. Nr. 934. 1821. máj. 19.) Az építkezésekhez szükséges téglát az uradalom - mint mindig - Hertz József dákai téglavetőtől vásárolta. (Pl. Uo. Ser. G. Nr. 934.1821. jún. 15. stb.) 33 Uo. Ser. G. Nr. 935.1821. júl. 17. 34 Uo. Ser. G. Nr. 935.1821. júl. 5. 35 Uo. Ser. G. Nr. 935. 1822. ápr. 6. és 20. Az 1810-es évek végéről, 1820-as évek elejéről továb­bi adataink vannak az „Angluskert" csinosításáról: így a kert kőkerítésének javításáról, egy Lusthaus építéséről, a kertben található sorompók feketére festéséről vagy a kőműves által ra­kott „Nap óra oszlopokról". (MOL P 507. 910. cs. Ser. G. Nr. 933.1819. júl. 10., 18., 24., 31., 1819. okt. 3., 29., uo. 911. cs. Ser. G. Nr. 934.1820. júl. 7., 911. cs. Ser. G. Nr. 935.1822. máj. 31., 911. cs. Ser. G. Nr. 936.1822. júl. 5., 911. cs. Ser. G. Nr. 937.1823. júl. 32.) 36 A szerződés szövegének érdemi részét közli: Tóth D. A Batthyány-család i. m. 7. 37 Molnár András: Zala megye politika viszonyai az 1840-es évek második felében. Zalai Gyűjte­mény 35. (1994) 93-182. 38 Az intendánsként betöltött időszakról szóló számos forrás közül mi Festetics saját, német nyelven papírra vetett emlékiratát idézzük, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Könyv­tárának Kézirattára őriz (Régi és újabb írók 4° 265.). Ennek kivonatolt, magyar nyelvű ösz- szefoglalását adja: Török Pál: Gróf Festetics Leó (1800-1884) emlékiratai. Napkelet 12. (1928) 21. sz. 641-654. Sajnos Festetics az emlékiratában szinte kizárólag közéleti pályafutásáról ír, így témánkkal kapcsolatban nemigen ad fogódzót. 39 Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp., 1975.148-149. 40 Batthyány özvegyének életéről: Farkas Ernőd: Magyarország nagyasszonyai. 2. Bp., 1911. 185- 220.; Tóth D. Dáka, Batthyány-kastély i. m. 4. 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom