Folia historica 27
III. MŰHELY - Cs. Lengyel Beatrix: Robert Capa fotográfiái a MNM Történeti Fényképtárában
lembe véve az akkor kurrens nemzetközi Capa kiállításokat, valamint azok kurátorainak az életművel kapcsolatos legfrissebb kutatásait, felvetéseit és szempontjait. 1 6 A kiállítás tematikus és kronologikus szempontok szerint válogatott a hazánkba került anyagból. Nagymértékben támaszkodott a Történeti Fényképtár Nemzetközi gyűjteményében található sajtótudósítói képanyagra, és spanyol polgárháborús amatőr anyagra, vagyis egy lehetséges, kiválasztott történeti kontextusba helyezte a gyűjteményt. A kiállítással kapcsolatos koordinátori szerepet a Fényképtár munkatársai látták el, s szakmuzeológusi, történészi segítséget adtak a kurátor asszonynak, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt a kiállítást fel tudja állítani. A MNM és Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum munkatársai között az együttműködés a kiállítás megvalósításának, üzemeltetésének időszakában végig zökkenőmentes volt. Külön említésre méltó, hogy a kiállítás költségvetésének keretéből - Páldi Lívia javaslata alapján - 764 angol font értékben vásárolt a MNM olyan folyóiratokat, amelyekben Robert Сара fényképei megjelentek. Ezek a folyóiratok a Történeti Fényképtár Fotótörténeti Adattárának Robert Сара gyűjteményében kerültek elhelyezésre (Azonosítási szám: Robert Сара Magazinok 1-17.) A magazinok szerepeltek a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban rendezett kiállításon, Dunaújvárosban majd a később megrendezett vidéki kiállítások némelyikén is (Debrecen, Eger, Miskolc, Sárospatak, Szombathely). A folyóiratok megléte a gyűjteményben különösen fontos, hiszen ezzel bemutathatóvá válik az is, hogy a korabeli közönség hogyan ismerkedett meg, került kapcsolatba Capa fotográfiáival. A kiállítás költségvetésének keretéből készített fali és önálló tárlók visszakerültek a Nemzeti Múzeum raktárába és a dunaújvárosi bemutatón, valamint a vándorkiállításokon is használtuk és használjuk. A kiállítást közel 70 ezer látogató tekintette meg. A kiállításhoz kapcsolódó programokat (tárlatvezetések stb.) a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum munkatársai szervezték. Kiadványok Kötet-katalógus ROBERT CAPA így készül a történelem/History in the Making. Szerk.: Páldi Lívia. Magyar Nemzeti Múzeum, 2009. 323 p. 2500 példány A kötet-katalógus - az eredeti elképzelések szerint - a Ludwig Múzeumban tervezett kiállítás megnyitójára kellett volna elkészüljön, ám az irreálisan kevés idő komoly, valóban újat adó, kétnyelvű katalógus munkáit nem tette lehetővé. A kurátor-szerkesztő asszony javaslata alapján az a döntés született, hogy inkább később jelenjen meg a kiadvány, azonban ne csupán az eddigiek ismétlése legyen. Az angol-magyar nyelvű, keménykötéses katalógusban Páldi Lívia azonos című tanulmánya és K. Horváth Zsolt: 16 Például: This Is War. Robert Capa At Work. ICP, Milánó, London, 2008-2009. kurátor: Richard Whelan. Páldi Lívia Londonban tekintette meg a kiállítást, majd az ICP-ben végzett kutatásokat, s találkozott, konzultált az életmű kutatóival. 239