Folia historica 26

I. Tanulmányok - Pallos Lajos: Területvédő propaganda Magyarországon 1918-1920 II. rész

sajátos módon - az angol és amerikai politikusoknak Magyarországra vonatkozó világháború előtt kedvező megnyilatkozásait állította a háború utáni magyarellenes nyugati közhangulattal szembe. A kulturális érvek szorosan kapcsolódnak a történeti érvekhez. Ebből a szempontból a leghangzatosabb érvelés úgy szólt, hogy a magyarság Európának ebben a részében magát az európai civilizációt teremtette meg és tartotta fent úgy, hogy végig felette állt a környező (értsd: tőlünk keletre és délre élő) népek kultúrájának. A különféle bizonyítékok között kitüntetett helyen szerepeltek a vallásszabadság hazai biztosításának történelmi körülményeire való utalások, emellett hivatkoztak a magyar kultúra egyéb eredményeire is. Az úgynevezett kultúrfölény bizonyítására szolgáltak azok a statisztikák, amelyek az írni-olvasni tudás, iskolai végzettség stb. nemzetiségek szerinti adatait közölték. Ezek az adatok kétélűek voltak, hiszen a magyar szupremáció ellen éppen a nemzetiségek elnyomása miatt keletkezett a vád Nyugaton. A magyar békedelegáció által Párizsban benyújtott memorandumok éppen ezért a kulturális állapotok kérdését például olyan kényes esetben, mint a rutének helyzete, a puszta statisztikai adatoknál sokkal árnyaltabban mutatták be. Itt ismét utalni kell arra, hogy a külföldi propaganda röpiratainak érvkészlete és a békedelegáció számára készített anyag lényegében nagyrészt azonos körből került ki, csak az utóbbi az egyes részletkérdéseket kimerítőbben tárgyalta a röpiratoknál, amely ezt műfajánál fogva nem tehette meg. A kulturális érvek között kiemelten szerepeltek azok az adatok, amelyek arra vonatkoztak, hogy az ország nemzetiségei számára a magyarság biztosította a kulturális fejlődést. Ugyancsak kiemelten szerepelt annak a veszélynek a hangoztatása, hogy a katolikus és protestáns magyar lakosság idegen (görögkeleti) vallási környezetbe kerülne egy rossz békével. Ez ellen személyes kapcsolatok révén is megpróbáltak közbenjárni egyes európai államokban, elsősorban Svájcban, Hollandiában és Angliában. Végezetül a kulturális érvek sorában utaltak arra is, hogy az elszakításra ítélt területek jó részén, főleg Erdélyben és a Felvidéken a magyar kultúra kiemelkedő értékei maradnak, amelyek - az egykori török hódoltsági területeken elpusztult emlékeket figyelembe véve - pótolhatatlan veszteségeket jelentenének. A nemzetiségi vonatkozású érvek némelyike már felbukkant az előbbi érvcsoportoknál, de ennek az érvelésnek a legjellegzetesebb és akkor egyben legnépszerűbb típusa az úgynevezett etnográfiai elv volt. Ebből a szempontból a propaganda a területi integritás fenntartása mellett azt hangoztatta, hogy az ország különféle nemzetiségei olyan keverten élnek a magyarsággal, hogy néprajzi alapon egységes területrészek elcsatolása nem lehetséges. Magyar szempontból különösen azt emelték ki, hogy a magyarság a Kárpát-medence központi részét foglalja el, de az egyes részeken a stratégiai szempontból fontos helyeket, mint a Székelyföldet, illetve az egyes országrészekben a városokat uralja. A városokkal kapcsolatban készült például a Strassbourg-Metz-Presbourg-Kassa című kiadvány, amelyben a francia és a magyar kultúra kevert nemzetiségű területeken kialakult városokban létező szupremáciájára utalt. A bemutatott városok, mint a francia, illetve a magyar kultúra „őrhelyei" szerepelnek a röpiratban. Természetesen a nemzetiségi megoszlással kapcsolatos érvek az egyes területekre vonatkozóan mindenkor az adott nemzetiségekhez való viszony alapján eltérően alakultak. A németek például a magyarságot erősítő tényezőként szerepeltek a szlovákokkal, a szerbekkel és a románokkal szemben. A rutének a szlovákokkal, a szlovákok a csehekkel kapcsolatban 39