Folia historica 25

III. Műhely - Baják László: Történeti szempontok egy kiállításhoz

Baják László Történeti szempontok egy kiállításhoz Az 1956. évi események félévszázados jubileuma tiszteletére, a Külügyminisztérium megrendelésére, számos ország magyar külképviseletén bemutatásra kerülő tablókiállítás elkészítése a látszat ellenére nem volt könnyű feladat. Nem azért, mintha a Nemzeti Múzeum számára egy 20 tablós kiállítás összeállítása nem volna rutinfeladat, sokkal inkább azért, mivel a készítése során ismeretlen számú és minőségű, magyar és külföldi elvárásnak kellett megfelelni. Úgy kellett 56-ról egy letisztult, az évforduló európai jelentőségéhez méltó képet felmutatni, hogy számos ok miatt 1956 történetéről, értékeléséről még a hazai szakmai körökben sincs teljes konszenzus, nem beszélve a különböző aktuálpolitikai kisajátítások és csúsztatások kártékony következményeiről. A kiállítás készítőinek tehát, akarva-akaratlanul, de alapvető történeti kérdésekben kellett állást foglalni, majd a kialakult koncepciót több különböző fórumon elfogadtatni. A következőkben tehát a kiállítás rendezése során szerzett tapasztalatok alapján szeretnék néhány elméleti történeti szempontot felvázolni. Mára széles körben elfogadottá vált, hogy az 1956-os események forradalomként értékelhetőek, ám anélkül, hogy szakmai konszenzus alakult volna ki a forradalom fogalmának új meghatározásáról.

1 Az új értelmezés hiánya, illetve az a tény, hogy marxista értelemben „56" aligha tekinthető forradalomnak, érthetővé teszi a történetfilozófiai megítélés bizonytalanságát. A marxizmus a forradalmat a társadalmi haladás erőszakos megvalósítójának, illetve az osztályharc legfelső fokának vélte, amelynek végső célja a kommunizmus elérése. A megvalósult, és minden ismert esetben diktatórikus jellegű "kommunista" rendszerekben, így az 50-es évek Magyarországán is a forradalom és az osztályharc értelemszerűen elveszítette ezt a jelentőségét. Nem cáfolja ezt a korszak állandó retorikája, az „osztályellenség" és az „osztályellenség elleni harc" sűrű emlegetése sem, ugyanis ezeket a fogalmakat a megmerevedő diktatúra önigazolása érdekében, mesterségesen kreálták. A kiállítás persze nem csupán az elvárások miatt, mintegy új dogmaként tekintette 56-ot forradalomnak, hanem sokkal inkább elméleti megfontolásokból. A forradalmat ugyanis a demokrácia tömegmozgalom segítségével történő helyreállításaként fogta fel. Ennek a logikának megfelelően kezdődött pl. a kiállítás a totális diktatúra bemutatásával. Az 1956-os tömegmozgalmak legfontosabb belpolitikai követelései a törvényesség és a demokrácia helyreállítására vonatkoztak: szólás-, sajtó-, gyülekezési szabadság, többpárti országgyűlési választások stb. Nota bene a francia „revolution" (a latin nyelvre visszamenő eredeti jelentése: visszaállítás) a nagy francia forradalom kezdetén a rendi parlamenti kormányzás visszaállítását jelentette az abszolutizmussal szemben. A „demokrácia helyreállítása" nem egyenértékű a korábbi értelmezési kísérletek között már felmerült „antitotalitárius forradalom" fogalmával, ugyanis a folyamat végeredménye aligha egy diktatúramentes szocialista, vagy kommunista rendszer lett volna, lévén ilyen a történelemben azóta sem ismeretes. Nyomósnak látszó érvként merülhet fel 1956 forradalom voltával szemben, hogy céljai, követelései között alig találunk olyat, amely deklaráltan valamiféle politikai rendszerváltást irányozna elő, vagy éppen nyíltan antikommunista lenne. Ebből azonban nem az következik, hogy 1956 csak egy reformkommunista mozgalom volt, hiszen a demokrácia, illetve demokratikus intézményrendszer visszaállítása, a forradalmat elindítók szándékától függetlenül 1 Л „forradalom" fogalmának megkerülése céljából 1989-ben bevezetett „népfelkelés" fogalma valójában nem áll ellentétben a forradalommal, mivel a népfelkelés része volt 1956 forradalmának. 297