Folia historica 24
I. Tanulmányok - Pallos Lajos: Területvédő propaganda Magyarországon 1918-1920.
dával kell elérni azt, hogy Magyarország jobb pozícióba kerüljön a majdani béketárgyalások idejére, ezért határozatot hozott a propagandaakciók pénzügyi támogatásáról. 7- 1919 elejére azonban a megszállások következtében lényegesen kedvezőtlenebb helyzet alakult ki a nemzetiségek közötti propaganda lehetőségeit illetően. A megszállt területeken különféle nehézségekkel kellett megküzdenie a propagandának a megszállók erőteljes fellépése miatt, mint a lakosság megfélemlítése, a magyar, illetve magyarbarát lapok megszűnése stb. A propaganda lehetőségei a különböző nemzetiségek között eltértek egymástól. A propaganda az anyaállamaikhoz került szerbek és románok esetében volt a legnehezebb. A szerbek közötti propagandatevékenységre ebből az időszakból nincs adatunk, a románokat illetően pedig 1919 elejétől egyre reménytelenebbé vált a helyzet. 7 3 A szlovákok esetében - mint láthattuk - a kormány még reménykedett a sikeres propaganda lehetőségében és az alábbiakban látni fogjuk, hogy próbálkozott még másutt is. A meg nem szállott területeken lényegesen könnyebb helyzetben volt a magyar propaganda, amire különösen a határok mentén élő nemzetiségek (a nyugat-magyarországi németek, a vendek és a rutének) körében nagy szükség volt. Propaganda a megszállt területeken A miniszterelnökség 1919 januárjának elején fclvcttette a lehetőségét egy szászok körében folytatandó propagandának. Az erdélyi főkormánybiztoshoz írt levelében felhívta a figyelmet egy bizonyos Herxfurth brassói evangélikus lelkésznek Erdély román impérium alá kerülése érdekében végzett agitációjára, és ellenpropaganda megindítását kérte. 7 4 Az akció megindulásáról nem érkezett visszajelzés, de a román csapatok előrenyomulása miatt túlhaladt az idő egy szász propaganda lehetőségén. Biztatóbbnak ígérkezett a bánáti propaganda, mert a Bánátot akkoriban megszállva tartó szerbek kisebbségben voltak a német és magyar lakossággal szemben. A kormány február 18-án tárgyalta Róth Ottó, volt bánáti kormánybiztos kérését, aki Temesváron a keze ügyében levő munkanélküli segélyre kiutalt összegeket kívánta felhasználni a propagandához. A kormány támogatta őt ebben a szándékában. 7: 1 Róth hamarosan ismét kérelemmel fordult Budapesthez: hírlapi propagandához kért február vége felé 100 000 koronát és kapott 60 000-et. 7 6 A kormány a legnagyobb reményekkel a szlovákok körében folytatott propagandát támogatta, azt remélve, hogy a szlovákokat, vagy legalább a Felvidék keleti részén élő részüket a magyar állam felé tudja fordítani. Éppen ezért a cseh megszállás alá került területeken a magyar érdekeket szolgáló újságokat - mint például az Eperjesi Lapokat, az iglói Szepesi Lapokat, a pozsonyi Nyugatmagyarországi Híradót -, anyagilag támogatta. 7 7 A cseh megszállás miatt Eperjesen meg nem jelenő, Nase Zasztava című keleti szlovák hetilap további sorsáról pedig úgy döntött a miniszterelnökség, hogy azt Budapesten kell kiadni. 7 8 72 MOL К 27 ME Mt. jk., Jászinak a nemzetiségi politikusokkal való egyezkedéséhez: Hajdú 7" i. m. 165-170. 73 Az OPB erdélyi jelenlétére van adat 1919-ből, de az a magyar lakossággal kapcsolatos (MOL К 26 ME 1919. III. t. 221. sz.). 74 MOL К 26 ME 191 8. XL1. t. 6705. sz. 75 MOL К 26 ME Mt. jk. 76 MOL К 26 ME 1919. III. t. 1501. sz. 77 MOL К 26 ME 1919. III. t. 2028. sz., 1335. sz., 1666. sz. A támogatás összege laponként pár ezer korona volt. 78 MOL К 26 ME 1919. III. t. 315. sz. 47