Folia historica 24

I. Tanulmányok - Pallos Lajos: Területvédő propaganda Magyarországon 1918-1920.

béketárgyalások Magyarország nemzetiségi alapon való feldarabolásával foglalkoznak majd. Teleki decemberben Nopcsa Ferenc báró közreműködésével elkezdte híres, a népsűrűséget is figyelembe vevő térképének elkészítését. 5 0 E munkák többsége azonban csak 1919 elején került ki a nyomdákból, így a területvédő propaganda számára csak azután váltak hasznosíthatóvá. Л nemzetiségek megnyerésére irányuló propaganda 1918. december végéig Ahogyan a magyar kormánynak nem sikerült biztosítani az ország területi épségét a belgrádi katonai egyezményben, úgy a nemzetiségi vezetőkkel folytatott tárgyalások révén sem. Jászi­nak mind román vezetőkkel folytatott aradi tárgyalásai, mind a később Hodzával, a cseh­szlovák érdekek budapesti követével történt megegyezési kísérletei zátonyra futottak. A cseh és a román katonai erő árnyékában a szlovák és a román nemzetiségek vezetői a Magyar­országtól való elszakadásra törekedtek.-''' A Délvidék elszakítása a gyorsan és határozottan cselekvő szerb hadsereg fellépése következtében már november közepére befejezett tény volt. Egyedül a megszállás alá nem került kárpátaljai rutének, illetve a magyarországi német­ség politikai tényezőivel folytatott tárgyalások vezettek eredményre. A rutén vezetőkkel a rutén nemzet programja alapján-"^ történt megbeszélések révén megszületett december 25-én az 1918. évi X. néptörvény, amely a rutén nemzet autonómiáját biztosítandó Ruszka-Krajna néven autonóm jogterület alakítását mondta ki.-"' 3 A nyugat-magyarországi német lakta területeket egy ideig a megszállás veszélye fenyegette, de gazdasági és politikai szempontú megfontolások alapján Ausztria lemondott az erőszakos birtokbavétel eszközeiről.­4 Ettől függetlenül nagyon erős német-osztrák propaganda indult meg Nyugat-Magyarország megyéiben, 5 5 aminek ellensúlyozásával a kor­mány a lojális magyarországi németség néptanácsához 5 6 húzó soproni lapszerkesztőt, Zsom­bor Gézát bízta meg. 5 7 A nemzetiségek képviselőivel folytatott eredménytelen megegyezési kísérletek mellett 1918 novemberében és decemberében magyar részről élénk propaganda irányult a nemze­50 A magyar béketárgyalások. I. Bp. 1920. Bevezetés. A kötet bevezetése azt sugallja, mintha a Teleki­féle és a Buday-féle béke-előkészítő munkálatoknak nem lett volna kapcsolatuk a Károlyi-kor­mányhoz. Ez nem teljesen helyes megállapítás, mert például a statisztikai anyag elkészítésében ko­moly szerepet vállaló Kovács Alajos és Szekeres János részt vett Jászi aradi tárgyalásain mint sta­tisztikai szakértő. 51 Jászi Oszkár: Visszaemlékezés a román nemzeti komitéval folytatott aradi tárgyalásaimra. Kolozs­vár, 1921. 52 MOL К 26 ME 1918. XLI. t. 6258. sz. 53 A Ruszin Kormányzótanács megszervezése csak 1919 februárjában kezdődött meg a 928/1919. ME sz. rendelet alapján. 54 HarrerF. i. m. 368-375. 55 Ehhez pl. a Sonderabdruck Wiener Neustadter Nachrichten 1918. november 16-i számának Deut­sche Welt Ungarns! című vezércikke, amely a nemzetiségi államok kialakulásának a folyamatával indokolta a nyugat-magyarországi németeknek a törekvéseit Ausztria felé, úgymond követni kell a románok és szerbek példáját, akik anyaállamaikhoz csatlakoztak. 56 A hazai németség néptanácsának memoranduma a Magyar Népköztársaság kormányához 1918. de­cember 8-án (MOL К 26 ME 1920. XLIIl/a. t. 86334. sz.). 57 MOL К 27 ME Mt. jk. 1918. nov. 29. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom