Folia historica 24
I. Tanulmányok - Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Magyaros ruhamozgalom az 1930-as években
A kiírás szerint bárki, „aki a magyar szellem letéteményese", 9 1 képzettségre, foglalkozásra való tekintet nélkül részt vehetett a pályázaton. 1934-ben még Tüdős Klára is közöttük volt, a következő évben azonban már sem a Ferenczy által megőrzött anyagban, sem a Muskátliban, a nyertesek között nem találjuk a nevét. A legtöbb rajz Haranghy Erzsébettől származik. Rendszeresen részt vettek a pályázaton a korszak neves divattervezői, Farnady Ilona, Fries Erzsébet és Pongrácz Klári, szép számmal akad azonban olyan név is, amely mindössze egyetlen terven szerepel. Ferenczy néhány életrajzot is megőrzött, a rajzok egy részén pedig a készítője neve mellett a foglalkozása is fel van tüntetve. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a pályázók jellemzően munkába kényszerült középosztálybeli fiatal nők, akiknek a nőipariskola, ill. az Iparművészeti Iskola a „művészi elfoglaltság" illúzióját nyújtotta. 9A feladat, mely a tervezők előtt állt, látszólag nagy szabadságot, variációs lehetőséget biztosított, a pályázati kiírások ugyanis nem definiálták a magyarosság mibenlétét. Alapvető kritériumként csak a hazai földön készített anyag használatát jelölték meg. A magyarosság kifejezésére elvileg a következő eszközök használata nyújthatott lehetőséget: a magyar népviselet szabásformái, elemei, díszítményei - egyéb népi textílián előforduló díszítmények a történelmi magyar viselet szabásformái, elemei, díszítményei „magyarosnak" ható anyagok: gyolcs, háziszőttes vászon, posztó, báránybőr, magyaros motívummal nyomott textília A magyaros divattervezés Tüdős Klára által felállított esztétikai elvét, miszerint a ruha vagy anyagában, vagy hatásában, vagy díszítményében legyen magyaros, a tervezők nagy része nem vallotta magáénak. A nemzeti jelleg erős hangsúlyozásának szándéka háttérbe szorította az esztétikai szempontokat. A magyar művészi ruhatervezés kialakulatlansága is érződik a pályázati anyag színvonalán. Meglepő a stilizálás alacsony foka: a tervek legnagyobb részén a „magyaros" jelleg mindenfajta „átfogalmazás" nélkül jelenik meg, A népviselet inspirációja minden egyéb eszköznél erősebb: elemeinek felhasználása a tervezők számára a nemzeti jelleg kifejezésének legmegfelelőbb módja. A terveken látható alakok öltözékük „népi" ihletése ellenére is hangsúlyozottan polgári vonásokkal rendelkeznek. Valamennyien divatos cipőt és frizurát viselnek, a nők arcán smink. Ennél is egyértelműbbé teszi polgári jellegüket azonban a testtartás és az arckifejezés. A tervek jól érzékeltetik a ruhamozgalomnak a parasztsághoz való felületes viszonyulását. Szó sincs tehát bármiféle azonosulásról. A magyaros ruhán valamilyen módon megjelenő „népi" elem nem más, mint viselője „ősi", „eredeti" magyar voltának kifejezésére felhasznált eszköz. Tekintsük át röviden azokat a forrásokat, amelyeket az 1930-as évek népművészet iránt érdeklődő ruhatervezői felhasználhattak. Először is meg kell állapítanunk azt a tényt, hogy a paraszti tárgyi világ, ha felbomlófélben is, még elérhető valóság volt a számukra. A népművészet értékeinek városi népszerűsítésében szerepet játszott az ezekben az években fellendülő falusi turizmus is. A laikus érdeklődés továbbra is a már felfedezett tájegységek és tárgytípusok felé fordult. A magyar közvélemény népviselet-képét így elsősorban Mezőkövesd, Sárköz, Kalocsa és egyes palóc községek színes, a 19. század második felében kialakult ruházata határozta meg. Ehhez járult a különösen gazdag és „régiességében" is csodált kalotaszegi népművészet, valamint a torockói hímzés motívumai. A Muskátli, mely fontos feladatának tartotta az ismeretterjesztést, szintén ezekről a területekről közöl leggyakrabban leírásokat, fényképeket. 91 Ruhaterv pályázat az 1934. évi téli idénye magyar divatjára. Női Divat 3. (1934) 8. sz. 6-7. 92 Az életrajzok a következő leltári számok alatt találhatók: MNM Textilgyüjtemény T. 1973.84.2.: T. 1973.85.2.; Т. 1973.97.2.; T. 1973.136.2. 153
