Folia historica 24

I. Tanulmányok - Ferencziné Sedlmayr Krisztina: Magyaros ruhamozgalom az 1930-as években

tozóké, a színház es a könyvesbolt - a magyar iparosoké, kereskedőké s a ruha - a magyar ember ruhája."

4

6 A magyaros viselet tehát Ferenczy értelmezésében a nemzeti különállás kifejezésének eszköze jelkép. A sorozat következő kiadványa az 1937-ben megjelent Magyaros ünneplő ruhák,

47 amely szerényebb kiállítású és az agitatív hevületet is nélkülözi. 1939-ben jelent meg Ferenczy legfontosabb munkája Magyarok vagyunk címmel,

4

8 melyet a rákövetkező évben - ezúttal „műmellékletek" helyett Haranghy Jenő erőteljes rajzaival illusztrálva - ismét kiadott. Ez a könyv immár nem csak a mozgalom propagandacéljait szolgálta. Érvelésében a magyaros viselet a „magyar élet" egyik kifejezési formája, mely azonban nem fontosabb a többinél. Részletes útmutatást ad arra vonatkozólag, hogyan lehet a nemzeti érzéseket az életformában is érvényre juttatni. Az idegen kultúra kirekesztéséről vallott szélsőséges nézetét az élet minden pontjára kiterjeszti: „ha építünk, magyar stílusú házat építtetünk, ha képet, szobrot, dísztárgyat szerzünk, akkor magyar ember magyar munkáját szerezzük meg, a kertünkbe magyar virágot ültetünk, könyvespolcunkon elsősorban magyar írók valósággal magyar művei foglaljanak helyet".

4

9 Azt a kérdést illetően, hogy az általa felvázolt, minden részletében „magyar élet" kit illet meg, azaz ki a magyar, Ferenczy nem foglal egyértelműen állást. A homályos, nyakatekert fogalmazás e fontos kérdés értelmezésénél különösen bosszantó. Arról van szó ugyanis, hogy a magyaros viselet lehet-e az ország valamennyi lakójának közös kultúrkincse, avagy - akárcsak a díszmagyar - születési előjog alapján megint csak a megosztást segíti elő. Másképpen: mennyire határozott, konkrét a magyaros viselet nemzeti jelentése? Ferenczy vérbeli jogász, aki bravúrosan kerüli ki újra és újra a válaszadást. A magyaros ruhamozgalom fontos eseményekeiről a Muskátli című kézimunkaújság tájékoztatta a közönséget. A Magyar Iparművészet 1935-től jelentette meg mellékleteként a Muskátlit, bár a két kiadvány közötti alapvető szemléleti és színvonalbeli különbség miatt úgy is fogalmazhatunk, hogy idegen testként hordozta azt magában. A Magyar Iparművészet modem, igényes és tegyük hozzá, kétségkívül nemzeti szelleme, illetve a kispolgári és alsóközéposztálybeli olvasóközönséget megcélzó konzervatív női lap sehogy sem tudott szerves egységet alkotni. Úgy gondolom, a szerkesztő, a kiváló belsőépítész, Szablya-Frischauf Ferenc a nyilvánvaló üzleti szándékon túl a hivatalos kultúrpolitikának is engedményt tett a kézimunkaújság befogadásával. A folyóirat és melléklete a népiség kérdésében is eltérő álláspontot képviselt: az előbbit ebben az időszakban már az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehet nemzeti stílust létrehozni történelmi „idézetek" és népművészeti ornamentika nélkül, illetve létrehozható-e belőlük nagyfokú stilizálással új minőség. Ez az esztétikai modell könynyen találhatott ösztönzésre és bíztatásra Bartók Béla elméleti írásaiban. Ihletkeresése soha nem korlátozódott kizárólag a magyar népművészet vizsgálatára, nyitottan fordult más népek archaikusnak, eredetinek és inspirálónak érzett kultúrája felé. Ezzel szemben a Muskátli viszonyát a népi kultúrához döntően az a gondolat határozta meg, mely a parasztságot tekintette a „legmagyarabb" társadalmi rétegnek. A Muskátliban megfogalmazódó művészi szándék a sajátosan magyaros, tehát a más nemzetekkel össze nem keverhető nemzeti jelleg forrásának tekintette a népművészetet. A mozgalom követői számára az öltözet magyarossága a nemzeti elkötelezettség manifesztációja, elkülönülés. Őseredeti „csakis magyar" jellegünknek keresése tehát demonstráció, melyet nem ítélhetünk meg saját értéke szerint, ha a '30-as éveknek „sokkos állapotát" figyelmen kívül hagyjuk. 46 Uo. 6. 47 Uő: Magyar ünneplő ruhák. Bp. 1937. 48 Uő: Magyarok vagyunk. Bp., 1939. 49 Uo. 45. 143