Folia historica 23/2

Peterdi Vera: Egy polgárcsalád élete és otthona a Belvárosban és az arisztokrata negyedben a két háború között

gyermekszületés, születésnap alkalmával - vagy úti emlékként hozta magával a házaspár, mint például az Olaszországból származó gyöngyház nyakláncot. A férfi öltözet egyszerűbb, kötöttebb volt, fő formai jegyeiben lassabban is változott, de a divat követése a férfiak számára is kötelező volt. Az 1920-as években - ahogy azt a Halászfy-család férfitagjairól készült fotók is bizonyítják - a testhezálló, rövidebb zakók és a középméretű kihajtók voltak divatban, viszonylag szűk nadrággal, s megjelent a bricsesz. Az évtized végén változik a divat: bővülnek a nadrágok s általánossá válik a hajtóka. Nyáron világos öltönyt hordtak, de zakó nélkül a legnagyobb melegben sem illett járni.

10

9 A további megkötések közé tartozott az összehangolt megjelenés, a jó cipő és kalap. Hivatalnokoknak délelőtt is előírásosan keménykalapot kellett hordaniuk a hivatalba, s általános volt a bajuszviselet elképzelhetetlen volt abban az időben keménygallér és nyakkendő nélkül kilépni az utcára. Még a legnagyobb hőségben is... A sétabot elmaradhatatlan volt. [Puha ingben, kigombolt nyakkal, nyakkendő nélkül csak uszodába vagy teniszezni lehetett menni. - H. E. szóbeli közlése.] A keménygallért naponta kétszer váltották, bálban többször is. " Egyetlen, téli öltözetről szóló leírás-részletünk van: „Az akkori [1926 körül] divatnak megfelelően nagyapukám fekete télikabátját kisméretű fekete bársony gallér díszítette... Ilus néni télikabátja is fekete volt, fekete szilszkin [bébi medvefóka] szőrmével a nyaka körül. Hozzátartozott az azonos szőrméből készült karmantyú [muff] pehellyel bélelve. Sok libáról évekig kellett gyűjtögetni, míg a kívánt mennyiség összegyűlt. A gyermekeket hétköznap egyszerűen és praktikusan öltöztették, ami nem zárta ki a részletekben rejlő „rafinériákat", keresett megoldásokat: a kézi hímzéseket, plisszéket, a remek természetes alapanyagokat s a — bár elrejtett - de tökéletesen kidolgozott alsóneműt. Ünnepre nagyon elegánsan, valóban selyembe-bársonyba, csipkébe,

11

0 és főleg a nemzeti jelleget hangsúlyozó magyar ruhába öltöztették a gyerekeket: a fiút tollas, vitézkötéses Bocskai-sapkába"

1, a kislányt pártába, pruszlikba, nemzetiszín szalagos ruhába."

2 G. I. viszont a Széchenyi-bálon azt a sötétkék bársony magyar ,,derekat" és pártát viselte, amelyet dédanyjától örökölt, s amelyet fehér selyem - menyasszonyi ruhájából készült - ingvállal és szoknyával viselt, mert ezek az eredeti darabok nem maradtak meg. Halászfyéknál tehát legalábbis a női - díszmagyar nem a nemzeti asszimilálódás újonnan készíttetett kelléke volt, hanem családi örökség. Az iskolások számára - a társadalmi rétegszabályoknak megfelelő patinás egyházi iskolákban különösen - egyenruha volt kötelező, amit az iskola jelvényével hordtak. H. E. az Angolkisasszonyokhoz, bátyja a jezsuitákhoz járt. Az iskolai ruházat is évszaktól és alkalomtól függően változott, a címeres matrózruhához emblémás sapka és kalap is tartozott. Főleg a hölgyeknek és a gyerekeknek minden új szezonban új ruhát, cipőt, kabátot, kalapot és táskát illett venni. ,, Mi sohasem vásároltunk áruházakban. Mindent a jónevű szakboltokban vettünk. " — Részletes a kéziratban az a felsorolás is, amely a vásárlás helyszíneit jelöli meg. Nevezetesen, hogy melyik elegáns belvárosi üzletben kinek, mit, hol vettek meg, különös tekintettel a legkényesebb viseletdarabra, a cipőre. Csak néhány cég nevét közöljük az említettek közül: Földváry, Mössmer, Lederer, Haas, Heilauf, Csákány, Baly, Wuchot, Osváth, Friedmann Sári. Azért mégis vásároltak áruházakban — a személyzetnek. Érdemes idézni egy ilyen közös vásárlást, amikor az egyik, „egy szál ruhában érkezett" német kisasszonyt kellett felöltöztetni. Egyáltalán nem volt szokványos dolog ugyanis az alkalmazottat személyesen kísérgetni az áruházakba: "...édesanyám másnap rögtön elvitte a Corvin nagyáruházba, ...cipőtől a kalapig minden ruhaneműt megvett neki. Még csinos kis kézitáskát is. Ezzel különösen boldog volt. Nagy hálát érzett, és olyannyira örült mindennek, hogy ebéd után ruhabemutatót tartott édesapámnak. Még a szoknyáját is fellebbentette, hogy megmutassa, 140