Folia historica 23/2
Sedlmayr Krisztina: Életmód és enteriőr Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényében
Sedlmayr Krisztina Életmód és enteriőr Kosztolányi Dezső Pacsirta című regényében Az életmódkutatás sokat emlegetett, de ritkán megszólaltatott forrása a szépirodalom. Művelődéstörténeti munkák bevezetőjében szinte közhely a megállapítás, hogy az irodalmi mű - elsősorban a realista-naturalista regény - a mindennapok történetének valóságos tárháza. Néprajzi berkekben ugyancsak elfogadott vélemény, hogy a szépirodalom jelentőségéhez képest ma még kiaknázatlan forrás. Az elmúlt években Magyarországon is határozott arculatot öltő társadalomtörténet ugyanakkor látványosan nem tekinti feldolgozásra váró anyagnak. Tímár Lajos Vidéki városlakók című hallatlanul adatgazdag történeti antropológiai munkájában a modern város kialakulását egy Gogol-idézettel szemlélteti. 1 Gyáni Gábor Polgári otthon és enteriőr Budapesten c. tanulmányában megállapítja, hogy míg a korábbi kutatók (Lyka, Voit) saját tapasztalataikra hagyatkozhattak ezen a területen, ma az ő leírásaik átvétele, „esetleg a szépirodalom és ritkábban a korabeli otthonberendezési tanácsadók szolgálnak ténybeli támasztékul". 2 Gyáni „korai", a városi házicselédekröl írt munkájában több helyen is idézi 3 Márait mint a polgári világ jó ismerőjét; és a pár évvel később keletkezett, bérkaszárnyákról és nyomortelepekről szóló könyvéből sem hiányozhat Kassák Lajos Egy ember élete c. regényének néhány idevágó sora. 4 Látnunk kell azonban, hogy ezek a szépirodalomból vett idézetek a történész mondandóját színesítő illusztrációként szerepelnek. A Szekszárd társadalomtörténetét és egykori tárgyi világát rendkívüli érzékenységgel feltáró Tóth Zoltán még ennyit sem enged meg magának: Babits Mihály Halálfiai c. regényét a nyilvánvaló megfelelések ellenére sem említi, holott a mű látszólag bőséges adalékot kínál a számára is fontos területekhez (szőlőművelés, filoxéra, stb.). 5 Az elmúlt években ugyanakkor Márai Sándor Egy polgár vallomásai című regénye a letűnt kassai polgárvilág hiteles krónikájaként vált hallatlan népszerűvé a müveit olvasóközönség és a történészek népes csoportja körében egyaránt. Úgy tűnik a történésztársadalom éppúgy adós a kérdés elméleti tisztázásával, mint egy-egy mű elemzésével. Hanák Péter Németh G. Bélával és Kosáry Domokossal a művelődéstörténet új útjairól folytatott beszélgetésében a diszciplínák határterületeinek fontos kérdéseit vizsgálva - bármily különös - nem említi az irodalmi mű forrásértékét. 6 Lényegesen jobb a helyzet az irodalomtudomány oldaláról nézve. Élmény, valóság és a mű kapcsolata az elmúlt évtizedek erősen elméleti irodalomtudományának egyik fontos problémája. Egy közelmúltban megjelent irodalomelméleti összefoglalás éppen Kosztolányi regényei kapcsán szögezi le, hogy a mű világa látszatvalóság, tartalma csupán eszköz egy „magasabbrendű" szempont, az ábrázolás szolgálatában. Az író által létrehozott modell több egymástól szinte független tényezőt összegez; a köznapi értelemben vett (és témánk szempontjából érdekes) valóságot az író saját személyével, „énjével" színezi át. Regény, művészi alkotás azonban csak akkor születik, ha e személyes valóságot szublimálja, megteremtve a csak az adott műre jellemző saját világot. „A legegyszerűbb, leghétköznapibb eseménynek, a létezés bármely pillanatának megragadásához elégtelen a valóságos tények puszta számbevétele. ... A regény(író) végső célkitűzésként arra törekszik, hogy valósága összességében az egyes valóság-összetevőknél hűségesebb, intenzívebb és tartósabb létezővé váljék". 7 „Kosztolányi alapmagatartása a szigorú tárgyiasság és részvét páratlan biztonságú és finomságú ötvözete. S a tömörség mcsterpéldája... Minden túlnő önmagán miközben változatlanul s teljes lényegiséggel önmaga is marad" - írja Németh G. Béla a Pacsirta kapcsán. 8 Kosztolányi módszere az aprólékos megfigyelésen alapuló pontos ábrázolás. Ez a technika nemcsak „hiteles" figuráinak kulcsa, hanem a kivételesen gazdag környezetrajznak is. 105