Folia historica 23/1

I. Tanulmányok - Orgona Angelika: Domborműves óntányérok a Magyar Nemzeti Múzeumban

bergben, Hans Sigismund Geisser mesterrel (1652-1682) készíttették el céhkannájukat (1654).

1

3 Hogy az öntött reliefes tányéroknak is nagy keletje volt, azt bizonyítja Takács Béla már idézett tanulmánya, melyben huszonöt darab nürnbergi óntányért említ a 18-19. századi református egyházi leltárakból, valamint a debreceni és sárospataki egyházi gyűjtemények anyagából. Az eredetileg díszedénynek készült tányérokat a reformátusok az úrvacsoraosztásnál, esetleg perselyként használták. A fent ismertetett három típuson túl különböző császártányérokat (II. Ferdinánd, III. Ferdinánd, Gusztáv Adolf lovasképével, török szultánnal), puttós és del fines tányérokat, sőt, Szűz Mária és a kis Jézus (!) képével díszített tányérokat is használtak a gyülekezetek.

1

4 A másodikként említett, sérült Feltámadás-tányér hátoldalán bevésett felirat olvasható: Póts Megver Ao 1635 (10. ábra). A föntiek ismeretében egyértelmű, hogy a szálak a pócsmegycri református eklézsiához vezetnek. A Szentendrei-sziget kis falujának egyházművészeti emlékeire már korábban felfigyeltek a művészettörténészek.

1

5 Az itt bemutatott tányér az egyházközség kegytárgyaihoz képest korai darab, az ónok között a legrégebbi. Mit jelenthet a feliratban szereplő 1635-ös évszám? Az egyházközség őriz egy reneszánsz, részben aranyozott ezüstkelyhet, csészéjének kihajló pereme alatti vésett felirat: ,. CALIXEcclae Rf. Póts Megyer 1635. Renovatus 1770. A matrikula végén olvasható bejegyzés szerint Szűcs István renováltatta a kuppáján néhol már kilyukadt darabot.

1

7 Úgy tűnik, 1635-ben kerültek a pócsmegyeriek birtokába ezek az edények. Ha így van, a nürnbergi tányérok szinte készítésükkel egy időben jelentek meg Magyarországon, hiszen, mint említettük, ifj. Paulus Öham 1634-től működött. Valószínűnek tartjuk, hogy vásárlással és nem ajándékozással került az eklézsia birtokába, mert az utóbbi esetben az adományozó általában feltünteti a nevét. Az egyházközség dokumentumaiban többé-kevésbé nyomon követhető a nürnbergi tányér sorsa. Az 1819-es egyházlátogatási jegyzőkönyvben említett tárgyak között szerepel „egy ón öntött tányér az apostolok képeivel és neveivel".

1

8 Ez nagy valószínűséggel megegyezik a mi edényünkkel. Jóval kevesebb biztonsággal merjük azonosítani az 1846. március 5-iki és az 1863. január elsejei összeírásban

1

9 említett, „1635-ből" való „két ócska" cintányér egyikét a múzeumi darabbal, noha nem zárható ki, hogy a 19. században már mindennapinak tekintett, töredezett edényeket az akkori lelkész nem sokra értékelte. Nem tudni, hogyan került Szalay birtokába a darab. A Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtári Naplójában

2

0 olvasható lajstrom szerint a tányér soproni. Szalay 1860 és 1863 között tartózkodott Sopronban. Ez idő alatt gyűjtötte be a soproni céhek kannáit, melyeket egyébként így mentett az új harangba való beolvasztástól.

2

1 A napló alapján feltételezhető, hogy ekkor jutott a tányérhoz, tehát nem közvetlenül a pócsmegycri eklézsiától vásárolta meg. A virágdíszes óntányér esetében ugyancsak bizonyítható az egyházi használat, hiszen mint említettük, a halábori (Beregi egyházmegye) református egyház birtokában volt. 1904ben vásárolta meg a Nemzeti Múzeum Kőrössy Sándor lelkésztől, egy aranyozott rézkehellyel és egy ónkannával együtt. A haláboriak 1911-ben építettek új templomot a régi helyén. Az átépítés előtt, 1904-ben talán pénzszűkében - adta el az eklézsia a régi úrasztali edényeket a múzeumnak. 1942-ben Kováts J. István, a magyarországi református templomok monográfusa már csak újabb kori edényeket talált.

2

2 A Magyar Nemzeti Múzeum nürnbergi tányérjai meggyőzően bizonyítják a délnémet mesterek munkáinak elterjedését a királyi országrészen és a Hódoltság területén, valamint azt is, hogy az eredetileg díszedénynek készült tányérokat mindkét területen használatba vették a református gyülekezetek. 93