Folia historica 23/1
I. Tanulmányok - Papp Júlia: „Ob Hungariam pacis et belli artibus illustratam"
Bél Mátyás Notitia Hungáriáé novae geographica historica (Viennae, 1735—1742) és Johann Georg Schwandtner Scriptores rerirni Hungaricarum ( Viennae, 1746-48) című kiadványainak illusztrációiról A 18. század első felében teret nyert Magyarországon — elsősorban a hazai történelemre vonatkozó adatok és források rendszeres gyűjtését és kiadását megindító korszerű történeti publikációkban 2" - az Európában a reneszánsz óta népszerű történeti allegória műfaja, annak a gondolkodásmódnak a „terméke", mely a „képekre bízta a történetírás értelmének, az egyes korszakok tanulságainak szemléltetését." 2 1 Bár a hazai történelemre vonatkozó források kutatása Magyarországon is a 18. századnál jóval messzebbre tekintett vissza, a levéltári iratokat használó középkori krónikások és a reneszánsz történetírók anyaggyűjtése még többnyire rendszertelen, esetleges és tendenciózus volt. 2 2 A humanista Verancsics Antal és Zsámboky János forrásgyűjtése után az első nagyszabású és rendszeres magyar történeti forrásgyűjteményt az 1585-ben törökországi követként Magyarországon és Erdélyen átutazó francia diplomata és történetíró, Jacques Bongars (Bongarsius) adta ki. 2 3 A 17. századi új európai történetírói törekvések itthon - a korábban népszerű kortörténetírás, napló, memoár és hitvita-irodalom után — csak az 1720-as évektől kezdtek teret nyerni. Az egyháztörténeti adatgyűjtés a hollandiai bollandisták módszerét követő Hevenesy Gábor munkásságával a jezsuitáknál indult meg. Ebből az iskolából nőtt ki a Pray György által alapított kritikai történetíró-iskola. A tudós-lexikonok kiadásával (Czvittinger Dávid) meginduló tudománytörténeti (história literaria) adatgyűjtés is korábbi európai - elsősorban 16-17. századi német - hagyományokat követett. A 18. század elején indult meg - a katolikustól nagyjából függetlenül - a protestáns egyháztörténeti adatgyűjtés. A haliéi pietista egyetemen tanult Bél Mátyás, a pozsonyi lyceum későbbi rektora, az államismeret hazai meghonosítója és továbbfejlesztője már minden részterület felé érdeklődéssel fordulva akarta megírni Magyarország egyetemes történetét. A Magyarországra vonatkozó történeti, közjogi, földrajzi, régészeti ismereteket tartalmazó nagyszabású történeti munka, a „Notitia Hungáriáé novae geographico historica" (Viennae, 1735-1742) kiadása mellett Bél a történeti források összegyűjtésére és megjelentetésére is figyelmet fordított. „Adparatus ad históriám Hungáriáé" című többkötetes forrásgyűjteménye (Pozsony, 1735-1746) kiadása mellett közreműködött egy köréhez tartozó lelkes fiatal osztrák történettudós, a magyar történelem okleveles forrásait is gyűjtő Johann Georg Schwandtner 2 4 (1716-1791) „Seri ptores rerum Hungaricarum veteres ac genuini" című, 1746 és 1748 között Bécsben napvilágot látott háromkötetes magyar történeti forrásgyűjteménye megjelentetésében. Nekik „köszönhetjük első nagyszabású... forráskiadványainkat, legfontosabb elbeszélő kútfőink nagy részének kiadását." 2* Bél Adparatusa és Notitiája, illetve Schwandtner munkája 2 6 ugyanakkor - Kaprinai István elakadt forráskiadása után, Pray György ötkötetes „Annales regum Hungaria"-ja, három kötetes posztumusz „Epistolae procerum"-ja, illetve Katona István 1779-1817 között 42 kötetben megjelentetett „Historica critica regum Hungáriáé" című forrásgyűjteménye előtt nemcsak a korszerű, kritikai igényű hazai történeti forráskiadásban játszott kiemelkedő és úttörő szerepet. Bennük találjuk meg - különösen Bél Notitiá-jában és Schwandtner Scriptores-ében - a hazai történeti allegóriák első jelentős példáit. Közéjük sorolhatjuk azokat a reneszánsz óta népszerű ábrázolásokat, melyek az elmúlt idők történelmét kutató és értelmező Történetírást jelenítették meg. A humanista történetírás 149
