Folia historica 23/1

I. Tanulmányok - Tomka Gábor: Adatok a szendrői kora újkori erődítések építés- és hadtörténetéhez

3. kép: Az Alsó vár bástyája (MNM MTKCS) Claudius Rousscl (1580-1584) 5 9 és Rákóczi Zsigmond (1584-1587) 6 0 szendrői főkapitá­nyok későbbi pályafutása példázza, hogy ez idő tájt a korántsem jelentéktelen vár irányítása kedvező lehetőségeket nyitott meg a további emelkedéshez. Apró adat a Német város topográfiájához, hogy Rákóczi 1584-ben elfoglalta, s a királyi parancs ellenére sem szívesen adta át élelmezésügyi célokra a kapitányi házat, melyet elődje, Claudius Roussel emeltetett a várban. 6 1 Úgy tűnik, a Révay-féle jelentés megállapításait és javaslatait a királyi udvar elfogadta, s rövidesen megindult a Felső vár kiépítése. Erre utal, hogy Cristoforo Stella egri építész szék­helyét 1590-ben Egerből Szendrőre tette át. 6- Az új vár építéséről már 1590 tavaszán szó esik. 6 3 A Felső vár építésére utal Sáros vármegyének 1592-es 200 Ft-os befizetése is, melyet „az új szendrői vár erősítésére és építésére" adtak. 6 4 A vár tervezői között Cristoforo Stellát az említett jelentéshez csatolt rajza miatt mindenképpen az első hely illeti meg, azt azonban egyelőre nem tudjuk, hogy Stella 1596-ban, Eger ostromakor bekövetkezett haláláig mennyi 105

Next

/
Oldalképek
Tartalom