Folia historica 22
I. Tanulmányok - Gál Vilmos: A Magyar Nemzeti Múzeum a két világháború között
művészeti Múzeum kb. 6-7000 db tárgyat gyűjtött be a lefoglalt budapesti villák berendezéséből. Ezek kiállítását is tervezték, ám a rezsim bukása megakadályozta megszervezését. A vidék elérhető kastélyaiban kiküldött és helyi muzeológusok írták össze a muzeális értékű tárgyakat. Mindezek ismeretében elmondható, hogy a Műkincseket Társadalmasító Bizottság munkája túlhaladt azon a szinten, amely mai normáink szerint elfogadható, mely szerint a magán mügyüjtemények állami tulajdonba vételénél demokratikusabb, egészségesebb megoldások is kínálkoznak, pl.: a gyűjtemények levédése, mely megakadályozta volna az országból való kivitelüket, az országos gyűjtemények számára szabályozható kötelező kölcsönadásukat, illetve kiállításukat, tudományos feldolgozásukat. A kívánt célt, az eddig a közönség számára ismeretlen anyag bemutatását, védelmét, feldolgozását így törvényes keretek között lehetett volna elérni, nem beszélve arról, hogy a gyűjtőket is érdekeltté tehették volna a reformokban, ha pl. nevük megjelenik a kiállított tárgyaik mellett, illetve ha a múzeum felvállalta volna műkincseik restaurálását. A múzeumok népművelési funkciójának kiépítését egyik legfontosabb feladatuknak tekintették a Tanácsköztársaság múzeumi vezetői. Az új rendelkezések szerint a Nemzeti Múzeum délután is nyitva állott volna a közönség előtt, munkások számára ingyenesen (a múzeum eddig is ingyenes volt, s maradt a húszas évek közepéig), de május 3-án a hadműveletek miatt bezárták a múzeumot. 25 Közismert tény, hogy a román megszállás alatt 2 4 a Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek egy részét az a veszély fenyegette, hogy a román kormány parancsára annak hadserege erőszakkal megszerzi és Romániába szállítja azt. A veszély elhárítását Harry Hill Bandholz amerikai tábornoknak, a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság egyik vezetőjének tulajdonítjuk, joggal, ám Isoz Kálmán jelentése számos olyan adatot is tartalmaz a román megszállókkal történt konfrontációval kapcsolatban, melyek árnyaltabbá teszik eddigi ismereteinket. A Nemzeti Múzeum - megsejtve az elkövetkező megpróbáltatásokat - 1919. augusztus 6-án írásbeli beadványban kérte a múzeumi gyűjtemények feletti védelem biztosítását az antant hatalmak budapesti képviselőitől. A brit képviselet válasza a következő volt: „Az angol misszió mindent el fog követni, hogy a tudományos és művészeti gyűjteményekben, valamint a könyvtárakban kár ne essék. Minden bizonnyal csak akkor léphet fel, ha e gyűjtemények veszélyben forognak, s ez esetben kér értesítést. " 2: i A nyilatkozat első mondata megnyugtatónak tűnik, de a folytatás komoly gyakorlati veszéllyel fenyegetett: mi történik akkor, ha a múzeum nem tudja (nem képes) értesíteni az atrocitásról az antantmegbízottakat? - A románok ugyanis teljes mértékig tisztában voltak azzal, hogy az antant miként áll hozzá általában az ilyetén problémákhoz, s mint majd látni fogjuk, valóban minden trükköt bevetettek az akció sikere érdekében. 1919. augusztus 16-án román katonai őrséget állítottak a Nemzeti Múzeum kapuihoz, azzal a paranccsal, hogy ,,a Múzeumból és azzal kapcsolatos intézményekből semminemű tárgyat eltávolítani szigorúan tilos. " 2( l A helyzet innentől vált egyértelművé: a románok igényt tartanak a Magyar Nemzeti Múzeum egyes értékeire. Augusztus 27-én a román vezérkar háromtagú delegációt (dr. Zenovic Paclisanu, Vuia Romulus, Medrea Kornél) küldött a múzeumba azzal a céllal, hogy megvizsgálja a „Képzőművészeti" (Szépművészeti?) Múzeumot, az Iparművészeti Múzeumot, a Nemzeti Múzeumot és az összes többi művészeti intézeteket, melyek a román megszállás alatt álló területeken voltak. A vizsgálat célja az erdélyi, partiumi, havasalföldi, moldvai származású tárgyak összeírása, illetve az Erdély- és Partium vidéki főúri családok a világháború alatt a Múzeumba megőrzésre letétként elhelyezett magánvagyonának - általában muzeális értéket 51
