Folia historica 22

I. Tanulmányok - Szelke László: A „fekete-sárga Szegfű" - Szekfű Gyula és a Rákóczi mozgalom.

„tudományos" nyüzsgés, a mi már egy idő óta nyilvánvaló politikai háttérrel a magyar történelem nagy alakjai körül folyik. A császári levéltáros ugy látja Rákóczi alakját, a hogy tudja. Hogy neveltetése, gondolatköre elfogulttá teszi őt; bizonyos elnéző fölénynyel, a mi az osztrák diplomácia aktáival való foglalkozásban ragadt rá, nézi Rákóczi diplomata alkudozásait; hogy levéltárosi karriérje föltétlenül kormányozza a tollát, az az ő dolga. Hogy Rákócziban nem látja a nagy lelket, lombos és szárnyas keleti fantáziát, a mi mellett akaraterejének, szervező képességének, határozottságának hibái voltak politikai pályájának letörője; hogy nem érzi a magyar tömegek feléje való áradását, egyéniségének nyűgöző varázsát, a melylyel ő, a száműzött, koldus fejedelem vállára boruló fekete hajával, XIV. Lajos udvarának mélyen respektált alakja volt; hogy nem érti, miként ásták ki a tárogatókat a földből és támadtak nevének kiáltásával parasztlázadások, mikor ő már rég nem volt az élők közt - ez a Szegfű egyéni szine, felfogása. De az, hogy az Akadémia, bécsi ajánlásra, siet kiadni с könyvet, ez része egy határozott akciónak. A mikor választási vesztegetésről van szó, jön egy fiatalember és kimutatja, hogy Kossuth Lajos is vesztegetett. Mikor Lukácsot a biróság panamistának hagyja, egy másik fiatalember Széchenyiről állapítja meg, hogy szintén Vádolták panamával. Egy harmadik fiatalember aztán Rákócziról fedezi föl, hogy néki is volt játékbankja. Ez a magyar tudomány. Vannak igazi tudósok Magyarországon; ezekről azonban nem hallunk, ezek „csak ugy dohányoznak, az midőn éheznek". A cégéres tudomány nem szeret üres gyomorra dohányozni; ha kell, koalícióssá, ha kell munkapártivá teszi még nagy halottainkat is. Pesti Napló, 1914. március 21. 12. oldal: Szekfü és Сотр. Munkapárti irodalom és történelem Tisza István téveszméi sorában nem az utolsó helyet foglalja el irodalmunknak és történetírásunknak a munkapárti rendszerbe való beillesztése. A psichiaternek tanulság és élvezet nézni a miniszterelnök tervszerű aknamunkáját, minden név, intézmény, eszme, jelszó ellen, amelynek az ország ellenállási küzdelmeivel valami távoli összefüggése van. О bizonyára át van hatva annak a meggyőződésének tudatától, hogy irodalmunkat és történelmünket éppen ugy megrendszabályozza, mint a parlamentet; a nemzeti kegyelet templomából egyszerűen kihurcoltatja Kossuth Lajost, Rákóczi Ferencet, Batthyány Lajost, csak éppen palotaőrei helyett más, duplazsoldért szolgáló alkalmazottal végezteti с müveletet. A szépirodalmat pedig egyszerűen kiosztja a Lloyd-klubban, munkapárti képviselők között, hiszen Vargha Gyula államtitkár, Szász Károly alelnök, Werner Gyula, Kenedi Géza, Farkas Pál és a többiek mind hivatott és népszerű munkásai a magyar literaturának, ha most még senki sem kíváncsi működésűkre, majd közigazgatási uton a főispánok és jegyzők közreműködésével terjesztik zsengéiket. Itt említhetjük fel az „Igazmondó" című néplap rendkívüli sikerét is. Tisza István ezzel a barátságtalan nyomtatvánnyal a nép egyszerű gyermekeit óhajtja a korrupció és erőszak uralmának megnyerni. О maga tollat ragadott és hétrőlhétre cikkelyeket fogalmaz az „obstrukció demoralizáló impresszióiról", hogy a távoli kunyhókban lakó honpolgárok is megértsék egyszerű észjárásukkal, mennyire „destruktiv tendenciájú az illúzióktól transba esett oppozíció akciója." A főispánoknak a miniszterelnökségről 34