Folia historica 20

I. Tanulmányok - Bencze Géza: Az Oetl cég története I. rész

Bencze Géza Az Oetl Antal Vasöntöde és Gépgyár Rt. története I. rész (1920-1938) A hazai korai kapitalista fejlődés egyik jellegzetes vállalkozásának is tekinthető Oetl-féle vas- és gépipari céget, annak elődjét 1862-ben alapította a már korábban is önálló Oetl János lakatosmester és az iparűzést ekkor kezdő Antal nevű testvére. Később virágzó cégük alapját az ekkor Pesten újdonságszámba menő öntöde és pénzszekrénygyár jelentette. 1868 és 1872 között részvénytársasági formában működtek, de a kitaposatlan út rövid időn belül a cég bukását hozta. 1872-ben a mai Bethlen-tér beépítetlen területén új, két olvasztókemencével rendelkező öntödét és gyárüzemet épített most már egyedüli vállalkozóként Oetl Antal. Közepes méretű üzeme gyors sikerét a többi öntőüzemtől eltérő gyártmányszerkezetének és nem utolsó sorban kora kiemelkedő ipartámogató politikájának köszönhette. Az 1880-as évek üzembővítéseit a cégszerkezet átalakítása követte, s 1887-től ­elégtelen tőkéje következtében - az öntöde bérlőjével társulva alakították meg az „Oetl An­tal-féle vasöntöde és gépgyár - Havel és Dümmerling" elnevezésű közkereseti társaságot. A fellendülő fővárosi építkezések jelentős szállítójaként és alvállalkozójaként felfelé ívelt a cég csillaga, és 1896-ban a millennáris kiállítás rangos kiállítói között tartották számon. Az ezt követő válság a céget is magával ragadta, de elkerülte a teljes bukást és az 1905 táján történt gazdasági fellendülés kedvező hatásait kihasználva - már mint jól ismert és megbízható, is­mét egyéni tulajdonban lévő cég - új, a réginél nagyobb és modernebb berendezkedésű gyárüzem építésébe fogott az akkor kimérésre került Asztalos Sándor utcában. Az alapító 1910-ben bekövetkezett halálát követően két fia vezette az „Oetl Antal vasön­tödéje és gépgyára" céget, amelyből a Béla nevű testvér kiválván Oetl Antal immár egyedüli tulajdonosként jegyezte a céget az 1920-ban részvénytársasággá történt átalakulásáig. 1 A következőkben tárgyalt cégtörténet első részét megelőzte a Folia Historica legutolsó kötetében megjelent, a vállalat foglalkoztatottjainak viszonyaival, helyzetével, létszámuk alakulásával stb. foglalkozó tanulmány az 1920 és 1944 közötti időszakot illetően. 2 1. A részvénytársasággá alakulástól a világgazdasági válságig (1920-1929) a) A vállalat újjászervezése, stabilizálódása Az Oetl-féle családi vállalkozás utolsó, a teljes csődöt, a bukás lehetőségét is magában hordozó korszaka az első világháború végével, a tanácshatalom rövid időszakával esett egybe. A válságos és egyre zavarosabb helyzetbe került gazdaságban a termelés teljesen dezorganizálódott és szétzilálódott, s az országhatárok gyökeres megváltoztatása e folyama­tot szinte a kilátástalanságig fokozta annak szinte egészében. Nagyarányú termeléscsökkenés következett be a gyáripari termelésben, s a megrendelések elmaradása, valamint az alapvető nyersanyagok közel teljes hiány miatt a nagyipari termelés 1919 augusztusától lényegében szünetelt. Egyes adatok szerint az év végén a gyáripari termelés nem haladta meg az első világháború előtti színvonalának a 20%-át sem. 3 Az Oetl-gyár 1919 legvégén a zavaros időszakot letudottnak tekintette, amikor is az 1919. december végi vállalati mérlegének vagyon oldalán az adósok rovatába a lakonikus rövidségü „tanácsköztársaság" megnevezés alá közel 470 ezer koronát jegyzett be, mint be­69

Next

/
Oldalképek
Tartalom