Folia historica 20

I. Tanulmányok - Sz. Bányai Irén: Üzemi szociálpolitika és életviszonyok az Óbudai Gázgyár kolóniáján a két világháború között

A háborús kényszerhelyzet következménye volt, hogy a munkástelepen a lakásokhoz kimért kertekben nemcsak az önellátó zöldségtermesztést szorgalmazta az üzemvezetőség, hanem az állattartást is megengedte. Az emlékezők szerint a baromfi- és nyúltartás volt a legjellemzőbb, amit a „békeévekben" is eltűrtek, a háborús években viszont (ugyanígy a II. világháború idején is) engedélyezték a sedéshizlalást, s - ha nem is mindenki - sokan éltek ezzel a lehetőséggel.

3

7 A két világháború között elsősorban a két lakótelep együttes kulturális ellátásának biztosítása érdekében tett figyelemre méltó erőfeszítéseket az üzemvezetőség. Az óvoda már a munkásteleppel egyidejűleg felépült: 1914-ben 51 növendéke volt.

3

8 A részletes berendezési terv bizonysága szerint tiszteletre méltó körültekintéssel megtervezett két játszóterem, egy munkaterem és egy pihenőszoba szolgálta az óvodai nevelést.

3

9 1929-ben I—II. osztályú, 1930-ban III—IV. osztályú elemi iskolai kirendeltséget is létrehoztak, hogy „a gyermekek ne legyenek kénytelenek a teleptől távoleső iskolába járni és az ottani beépítetlen külterületen az időjárás viszontagságait elszenvedni."

4

0 Miután 1921-ben megalakult a „Székesfővárosi Gázművek Dal és Önképzőköre", hamarosan megépült a jóléti épület emeletén a színházterem (zsinórpadlással, néhány év múlva vasfüggönnyel felszerelve!), ahol nemcsak az amatőr színjátszók, hanem az óbudai Kisfaludy Színház is rendszeresen és nagy sikerrel szerepelt.

4

1 Valamikor a '30-as években az óvoda egyik termében kápolnát rendeztek be a két telepen élő katolikusok lelki épülésére, ahol vasárnaponként az egyik óbudai plébános szolgáltatta a misét.

4

2 E felsorolt jólléti intézkedések: a mindennapi testi és szellemi szükségletek helybeli kielégítésének nyilvánvaló szándéka azt bizonyítja, hogy az üzemvezetőség anyagi áldozatokat vállalva folyamatosan törekedett kolóniája minél otthonosabbá, vonzóbbá tételére. Vagyis - a lakhatáson túl - az itt élés jó közérzetét is tudatosan biztosították. Ezt a szociálpolitikai szándékot - a II. világháború éveiig - két egymást kiegészítő, egymással összefonódó alapelv érvényesülésével lehet jellemezni: a) A lakókörnyezet rendben tartásával, az alapellátás biztosításával, a kiegészítő juttatásoknak a kényszerkörülményekhez is hozzáigazodó rendszerével azt sugallta az üzemvezetés az alkalmazottaknak - tisztviselőknek és munkásoknak -, hogy megbecsüli őket, ezért viszont teljes helytállást, az üzemi érdekek maximális kiszolgálását várja el. Azaz: a kolónia és a munkahely egységét voltak hivatva kifejezni az életviszonyokkal összefüggő üzemi intézkedések, kedvezmények. b) Bár a támogatás-segítés megannyi formája és módszere általában szolgálta az alkalmazottak üzemhez kapcsolását, a lakásméret és a komfort különbségei, különösen a magasan kvalifikált tisztviselőket megillető luxus és kényelem annak a kifejeződése, hogy az igazgatóság tudatosan vitte át a termeiészervezés hierarchiáját a lakótelepre. Ami azt jelentette a mindennapi gyakorlatban, hogy az itt lakóknak nap mint nap érzékelniük kellett - hiszen materiálisán is, szimbólumok segítségével is tudomásukra hozták: - bár együtt élnek a két telep lakói, különböző társadalmi-vagyoni „kasztokhoz" tartoznak, s ezek határai - ahogy a termelésben- a kolónián is átjárhatatlanok. A szociálpolitika, mint a gyárhoz tartozás és a társadalmi hierarchia kifejezője Ezek az alapelvek - részletesebben - a következőképpen nyilvánultak meg a két világháború között: 1. A legidősebb generációhoz tartozók azt állították a beszélgetéseink során, hogy komoly protekció kellett a gázgyárba kerüléshez.

4

3 A „protekcióról" felidézett konkrét példák azon56