Folia historica 20

I. Tanulmányok - Sz. Bányai Irén: Üzemi szociálpolitika és életviszonyok az Óbudai Gázgyár kolóniáján a két világháború között

Sz. Bányai Irén Üzemi szociálpolitika és életviszonyok az Óbudai Gázgyár kolóniáján (a két világháború között) Az Óbudai Gázgyár lakótelepén végzett többszörös adatgyűjtésemnek eredetileg egy muzeológiai feladat jelentette az aktualitását. 1984. október 15-én megszűnt Budapesten a szén alapú gázgyártás és gázszolgáltatás, és ehhez az eseményhez kapcsolódva mutatta be a Legújabbkori Történeti Múzeum (akkor még Munkásmozgalmi Múzeum) „Volt egyszer egy gyár" címmel Féner Tamás fotóművésznek a méltó emlékállítást vállaló fotó-bemutatóját, melyet a gáztermelésre utaló néhány tárgy is kiegészített.

1 Adatgyűjtésem persze lényegesen szélesebb alapozású volt, mint azt egy fotóművészeti kiállítás „háttér információi" kedvéért feltétlenül el kellett végezni. Azonnal egy hosszabb távú kutatási program körvonalazódott, amikor közelebbről megismerkedtem a leállított állapotában is imponáló hatású iparteleppel és a vele szerves egységet alkotó kolóniával (pontosabban az egymástól területileg elkülönülő két kolóniával), melyek külső megjelenésükkel is komoly figyelmet érdemelnek. A felépülés idejének, az 1910-es éveknek a munkáskolóniáról vallott felfogását a máig lényegileg változatlanul megőrződött épület-együttes pontosan tükrözi: tágas, parkosított térben helyezkednek el az egységes építészeti terv szerint megépített földszintes és egyemeletes házak, s ezeket a lakóépületeket szolgáltató és közösségi funkciójú épületek, épületrészek is kiegészítik.

2 Az igazán tanulságos az volt, hogy megfigyelhettem a kolónia mai „közösségi életét": a Művelődési Házhoz kapcsolódó társas összejöveteleket, illetve a hivatalosan senki által nem szervezett, mégis világosan érzékelhető sokrétű emberi kapcsolatokat. Mindannak, amit megfigyelhettem, történeti távlatot adott az idősebb, közöttük a lakótelep létesülése óta itt lakó személyekkel folytatott beszélgetés-sorozatom: interjú módszerű adatgyűjtésem, melynek minden esetben a kolónián zajló életút és a gyári munka összefüggésének lehető legrészletesebb elbeszélése volt a célja.1 Az adatgyűjtésnek ilyen módja, a jelenlegi lakáshasználatra és közösségi megnyilvánulásokra irányuló megfigyelésekkel kiegészítve, a (tágasan értelmezett) életmód-vizsgálathoz kínált számomra fontos forrásanyagot. Az így gyűjtött adatok néhány - elsősorban módszertani - tanulságát annak idején meg is fogalmaztam.'

4 Néhány év elteltével azért kezdett újra foglalkoztatni e kolónia mindennapi életviszonyainak további vizsgálata, mert - annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben több, a munkáséletmóddal, s konkrétan egy-egy munkáslakótelep kialakulásával, illetve az ottani lakáskörülményekkel és kultúra-szerveződéssel foglalkozó történeti tanulmány napvilágot látott"

1 - a gázgyári lakótelepről alig esett szó a történeti irodalomban, azon túl, amit a Gázmüvek történetének többszörös feldolgozása a dolgozók életkörülményeiről tartalmaz.

6 Nem kerültek bele e lakótelep életviszonyainak legjellemzőbb adatai (nyilván a részletes adatfeltárás és elemzés elmaradása miatt) azokba az összegző tanulmányokba sem - elsősorban Gyáni Gábornak a budapesti munkásság századforduló körüli lakáshelyzetét és otthonkultúráját elemző dolgozataira lehet ebben a vonatkozásban utalni

7 - melyek egyébként a téma kutatásának iránymutató dokumentumaiként: összegzésként és programadásként értékelhetők. További interjúkat készítettem tehát, majd áttanulmányoztam a Gázművek hivatalos jelentéseit, valamint a sajtóközleményeket,

8 arra keresvén választ, hogy a Gázgyár és lakótelepe között milyen, a termeléssel, az üzemszervezéssel összefüggő, intézményesen szorgalmazott kapcsolat létezett. A kolónián lakók emlékezéseit megismerve teljes joggal 49