Folia historica 20

II. Közlemények - új szerzemények - Cs. Lengyel Beatrix: Kossuth legkorábbi itáliai fényképei

műtermet tovább. Eleinte a régi címen, majd 1861-től a via Carlo Alberto 23-ban (!), ahol lovas felvételek is készülhettek. A műterem tevékenysége Boglioni néven 1870-ig követhető.

2

1 Összegezve: Henri Le Lieure tehát csak 1861. december 25-dike után készíthetett felvételt Kossuthról. Gioacchino vagy Filippo Boglioni viszont elméletileg a via Carlo Alberto 13-beli műteremben fotografálhatta őt 1859-1861 között. Ennek azonban ellentmond egyrészt, ha megvizsgáljuk az olasz publikációkban közölt Le Lieure és Boglioni képeket. A műterem berendezése - elsősorban a szőnyeg alapján - egyértelműnek kell vennünk, hogy Kossuth Le Lieure műtermében járt. Ezt igencsak valószínűsíti továbbá a Boglioni verzójú képen a Kossuth könyökén látható Le Lieure felirat is. Ebben az időben, s még sokáig nem volt egyáltalán különös, ha egyik fényképész a másik képét lemásolva, azt saját cégjelzése alatt forgalmazta.

2

2 Mindenesetre a két fényképész, illetve műterem közötti megállapodásra utalhat, hogy csak a Boglioni verzót viselő képen látjuk Kossuth könyökénél a Le Lieure feliratot. A Boglioni verzójú pozitív is mindenképpen 1861 utáni, mert a Filippo által vezetett, via Carlo Alberto 23-beli műterem címét találjuk rajta. A konkrét fénykép - a verzó rajzolata alapján - pedig a hatvanas évek második felére datálható. A felvételek tehát Le Lieure műtermének megnyitását követően, 1861. december 25. után, Henri Le Lieure műtermében készültek.

2' Ezt az 1861 utáni felvétel készítést más források is alátámasztják. Elsősorban is meg kellett vizsgálnunk a Kossuth ezidőbeni tevékenységére vonatkozó irodalmat. 1859 a magyar emigráció életében kiemelkedő jelentőségű esztendő volt. A kibontakozó európai konfliktus, amelyben III. Napóleon Franciaországa a Szárd Piemonti Királyság és az olasz nemzeti törekvések szövetségeseként lépett fel - a Lombardiát és Velencét közvetlen uralma alatt tartó - Ausztriával szemben, lehetőséget és természetes szövetségeseket kínált a magyar függetlenség kivívására is. A magyar emigráció vezetői Párizsban létrehozták a Magyar Nemzeti Igazgatóságot, majd a hadszíntérhez közel, Itáliában megkezdődött a Magyar Légió szervezése is. Ebben a biztató helyzetben indult el Kossuth londoni emigrációjából 1859. június 16-án Itália felé. Mielőtt azonban elindult volna, átérezve, hogy eddigi emigrációs éveikben ez a legnagyobb eséllyel kecsegtető lehetőség, s ki tudja talán nem közvetlenül Magyarország felé indul-e, ő maga szükségét érezte - igen ritka pillanat ! -, hogy lefotografáltassa magát. Minderre megbízható forrásunk Tanárky Gyula naplója. „Három ízben vette le Mayal az Öreget egy nappal előbb, hogy elment. A' mosolygó arcú, álló attitude-ben a legjobb."

2

4 Tehát Kossuth 1859. június 15-én, Londonban Mayall-nál fényképezkedett! A naplóból az is kiderül, hogy nem akármilyen egyszerű fényképeket rendelt, hanem színezett („colory portrait") egész alakos portrékat, amelyekért Tanárkynak június 25-én kellett elmennie London talán egyik legnevezetesebb fotográfusához. Tanárky nem mulasztotta el az alkalmat, s magának is rendelt egy fekete példányt az általa legjobbnak tartott változatból.

2> Eddigi ismereteink szerint, sem a fotótörténeti, sem a Kossuth irodalom e naplójegyzetre nem figyelt fel. Sehol szignált Mayall képet számon nem tartanak, viszont I. számú képünket (482/1957. ltsz.) minden kutató eddig 1859-re datálta, bár azt feltételezve, hogy az Itáliában készült. Ez utóbbinak ellentmond, hogy Kossuth 1859-ben június 22. és július 17. között tartózkodott csupán ott. Ez idő alatt felkereste Genovát, Alessandriát, Stradellát, Buffalorát, Pármát, Piacenzát, Milánót, Bresciát, Acquit, tárgyalt Torinóban Cavourral, a Valeggio sul Mincio melletti Sigurta kastélyban III. Napóleonnal, gyalog végigjárta a magentai csata színhelyét: egyszóval rendkívül megfeszített tempót diktált magának. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy az a Kossuth Lajos, aki közismerten ódzkodott a fényképezéstől, rövid időn belül, a zsúfolt program közepette, ráadásul a villafrancai fegyverszünetet követően,

2

7 igen letört hangulatban újra a fényképezőgép elé állt volna. Mindezek alapján úgy véljük, hogy a 117