Folia historica 19

I. Tanulmányok - Patay Pál: Hétszilvafás kisnemesek, mint vándorló harangöntők

Nagy Györgyöt ismerjük még, mint bihari harangöntőt egy 1790. évi érmihályfalvi harangról, amit Biharfélegyházán öntött. Ugyanebben az időben jelent meg egy német mester is ezen a vidéken: Jacob Horner. Nincs adatunk arra vonatkozólag, hogy vándorló mester lett volna. Az 1790. körüli években Debrecenben öntött harangjairól tudunk. Itt azonban csak egy-két évig tartózkodhatott, ugyanis feltehetőleg 1791-től kezdve már Nagyváradon működött és bizonyára műhelye is volt itt.

1

7 Utóda, Horner Henrik, a fia lehetett; harangjai az 1819 és 1864 közötti időből ismeretesek. Bereg délnyugati sarkából és annak szomszédságából több, a századforduló táján készült harangról van tudomásunk, amelyet egy Bán Miklós nevű ember öntött. Az 1796. évi debreceni harangján „Rector gutiensis"-nek, azaz Gut községbeli iskolamesternek nevezte meg magát, míg egy két évvel korábbi harangját Tiszaágteleken öntötte. (Akkor talán ott volt tanító?) Ezt a zápszonyi reformátusok készen vették még 1808. előtt. Ebből arra következtethetünk, hogy a lakóhelyén dolgozott. Arról, hogy vándorolt-e, bővebb adatok hiányában nincs tudomásunk. Mindenesetre figyelemre érdemes, hogy a harangöntést - mai szóval élve - mellékfogalkozásként űzte. A magyar harangöntők sorában különleges helyet foglalnak el az Ung megyei Kisgejöcön lakó László (és a vele talán rokon) Egry család tagjai. Kovács Mihály, az eddigi egyetlen magyar harang-monográfia szerzője azt írja róluk, hogy a harangöntést egy „lengyel vándortól" tanulták volna meg a 18. század közepén.

1

8 Adatát, a forrás megnevezésének hiányában nem tudjuk ellenőrizni, de nem hallgathatjuk el, hogy a gejőci mesterekre vonatkozó legkorábbi, birtokunkban lévő adat csak 1798-ból származik. Sem az egyházközségek adatszolgáltatásai, sem a harangok feliratai nem árulják el, hogy László István hol lakott és, hogy az otthonában létesített műhelyben, vagy pedig vándor módon űzte a mesterségét. Lakhatott Kisgejőcön, ahol a család számos tagja működött később mint harangöntő (többen is egyidejűleg), de - amennyiben Nyírpazony 1808. évi vagyonleltárába nem írták be tévesen az általa készített két harang öntése helyének nevét - Nagygejőcön is, minthogy ott is éltek Lászlók.

1

9 Nem sokkal később készült harangokon már a család egy másik tagjának, nemes László Sándornak a nevével találkozunk. Egy korai harangját ugyan 1825. december 3-án nem a lakóhelyén, hanem annak szomszédságában, Kisráton „helyben" öntötte,

2

0 azonban a többi ismert, az 1824-1869. évekből származóknak szinte mindegyikén az olvasható, hogy Kisgejőcön készültek, ahol ennek az alapján műhelye is kellett legyen. Ugyancsak Kisgejőcön öntötte minden ismert harangját a következő, az 1840-es évek derekától kezdve működő mester, a László családdal feltehetőleg rokon Egri Ferenc is. László István különben egész harangöntő dinasztiát alapított; tagjainak műhelye Kisgejőcön a második világháborúig működött (második Egry Ferenc tulajdonában) és szállított harangokat nemcsak az északkeleti megyékbe, hanem szerte az országba.

2

1 Nagyjából ugyanebben az időben, az 1820-as, 1830-as években, mint vándor mester járta be a Szabolcs-Szatmár-beregi tájakat a „Fülesden lakos nemes Szatmári Antal harangöntő májszter". Egyetlen, 1840. július 31-én Kislétán öntött harangja alapján tudunk nemes Tatár Jánosról. Személyére vonatkozólag bővebb adatok nem állnak rendelkezésünkre. Meg kell még emlékeznünk az ugyancsak nemes Csepelyi családról, amelynek három tagja is működött mint harangöntő. Ez a mesterségük azonban bizonyára csak mellékfoglalkozásuk volt (a kisebb birtokuk mellett), ugyanis egyikükről, Antalról, úgy emlékezett meg a kortárs Kiss Kálmán, „ki harangokat is szokott önteni".

2

2 126