Folia historica 19
I. Tanulmányok - Bánknti Imre: Néhány gondolat a trencséni csata (1708. augusztus 3.) előzményeiről és következményeiről
A pánik és bomlás a fejedelem közvetlen környezetét is elérte. Jósa Mihály generáladjutáns is átállt a császáriakhoz, a nemes iíjakból álló testörségről pedig a jelen lévő gróf Teleki Mihály ezt írja: „Itt láthatta volna akárki, némely úrfi mint vetette el párducbőrit, gémtollát mint dugta." ;> 6 Markó foglalkozik Ottlyk Györgynek azzal az állításával, hogy a palotás ezred vesztét ők tartottak ki legutolsónak, s mikor maradékuk letette a fegyvert, a rácok lekaszabolták őket saját ezredesük, Szentiványi János gyáva magatartása okozta, mert „elkapván az első zászlót, lóháton elment és regimentjét otthagyta veszni." Markó ezt nem tartja igazoltnak és valószínűnek sem. 5 7 Közben az ellenség lassan, szisztematikusan tovább nyomult előre, s mivel ellenállásra nem talált, októberben elfoglalta a bányavárosokat. Bercsényi ugyan összetörette a gépeket és vízzel árasztatta el a tárnákat, elvesztésük mégis súlyos veszteséget jelentett a felkelőknek. Az ellenőrzésük alatt álló terület egyre zsugorodott, ugyanakkor menekülthullám árasztotta el a keleti megyéket, ami újabb súlyos terhet jelentett a konföderált állam számára - a már egy év óta kiszorult erdélyi menekültek eltartásán kívül. Az ellátást biztosító terület tehát folyton csökkent, a terhek pedig nőttek, ami a lakosság számára katasztrofális helyzetet teremtett. Később, Emlékiratai szerint maga a fejedelem is látta a katasztrófahelyzetet és annak megoldhatatlanságát: „Főurak, nemesek, tisztek, katonák nem gondoltak többé a háborúra, csak arra, hogy megmenthessék vagyonukat, asszonyaikat, gyerekeiket. A Pozsony, Nyitra és Bars megyeiek élelmet és szállást kértek tőlem a szövetségi szerződés értelmében. Hogy ennyi rendetlenségen segítsek, összehívtam a szenátust és a megyék követeit Patak városába. Bercsényivel együtt előre láttam az ilyen intézkedés következményeit, amennyiben olyan sok haszontalan száj táplálására vállalkozunk, mely mind a hadak élelmét fogyasztaná. De nem volt mód visszautasítani kérésüket." 5 8 2. Rákóczi véleménye a vereségről A fejedelem a vereség hatását és következményeit másként ítélte meg közvetlenül a csata után, majd valamivel később, és másként ír róla Emlékirataiban. Az első napokban-hetekben, amikor még nyilván az általa személyesen is átélt esemény hatása alatt állt, inkább érzékelte a negatív erkölcsi és politikai hatást, amit a vereség okozott. Augusztus 24-dikén erről ezt közli Bercsényivel: a tisztek isznak, táncolnak, „minden próbájúk abbúl áll, hogy messze helyheztetvén az lest, magok sohasem secundálják, melyre nézve diffidentiája van az közrendnek hozzájok..." „Az vármegyék(nek), szegény ember- és nemességnek, hihető reám is, de Kegyelmedre és több generálisokra van panaszsza, s Aztmondják uram azt mondja, hogy minek adnának? mert csak az urak ládájában marad az pénz; öszvemocskolják, confundálják tréfában minden rendeket,(!) nem mernek szóllani, s nemhogy szabadságra mennének, nagyobb iga terhe alá vettetvén, még szólniok sem lehet; az vitézlő rend mindeneket öszvegázol; az commissariusok széltiben parancsolnak; az én végezésimet és az ország determinatióit széltiben változtatja Kegyelmed; semmi állandóság nincsen; az udvariak személyválogatás nélkül bánnak az szegény és nemesemberrel; ha panaszolkodik: vagv meghazudtoltatik, vagy csúfoltatik, vagy szidatik." 5 9 Rákóczi ugyan ezt csak szóbeszédnek tartja, s ezért vizsgálatot ígér a vármegyékben ezek felderítésére, ami persze nem történt meg. Távolodva azonban a trencséni katasztrófától, nem tartja oly tragikusnak a helyzetet. Nedeczky Sándorhoz írt levelében már majdhogynem elbagatellizálja a vereséget: „... az mostani conjuncturákrúl akarván Kegyelmedet informálnunk, bizonyos lehet benne, hogy Istennek jóvoltábúl némellyek opinióján kívül dolgaink helybenállottanak; minthogy az elmúlt 73
