Folia historica 19
I. Tanulmányok - Patay Pál: Hétszilvafás kisnemesek, mint vándorló harangöntők
Csepelyi Ferenc „mándi születésü egyszerű nemes legény" 18 évesen, 1844-ben kezdte űzni a mesterséget. 2 3 Nem lehetetlen, hogy Szatmáritól tanulta azt, ugyanis Mánd és Fülesd szomszédos községek Szatmárban. Mint 1857. január 18-án a debreceni egyház elöljáróságának az „öreg Rákóczi" átöntése céljából tett ajánlatában maga írta, addig 181 harangot öntött. Neki is volt birtoka, nem is kevés; becslése szerint 10 000 „pengő forint" értékű. Az „átöntést" „helyben", azaz Debrecenben végezte volna, mint ahogy egy évvel korábban Szatmáron öntötte a 177. számú harangját. Egyébként az említett beadvány az utolsó adat a működéséről. 2 4 Ekkor viszont már Kölesén lakott. A már említett Antal négy harangjáról tudunk az 1858-1870 közötti évekből. Nemcsak Mándon (ahol 1873 és 1875 között az Egyházközség curatora is volt), 2 5 hanem a megrendelő egyházak helyén, pl. Tasnádszántón is öntött, tehát ő is „vándorolt". Csepelyi Lajosról mindössze annyit tudunk, hogy 1857-ben Kővárfonác, 1872. május 6án Rozsály számára öntött egy harangot. Végül még Pap Antali kell megemlítenünk, aki kezdetben, így 1842-ben Panyolán, 26 1845-ben pedig Kisnaményban 2 7 ugyan „helyben" öntött, tehát ő is vándorolt, de ezt követően, közel négy évtizedes (1884-ig terjedő) működése idejéből ismert harangjai mind Szatmáron készültek. * A 18-19. századi „vándorló" mesterek sorát áttekintve az első, ami szembe tűnik, az, hogy nincs közöttük német nevű. Nováky György, mint felvidéki ember, lehetett esetleg szlovák, bár a nevét magyarosan írta fel a harangjára. Kirila Jánosról - a neve alapján - Kisgyörgy Zoltán feltételezi, hogy román származású lett volna, 2 8 de a nagyecsedi harangján magyaros alakban nevezte meg magát. A többi felsorolt harangöntő viszont mind magyar volt. A másik figyelemre érdemes dolog, hogy több esetben egész családok - Lázárok, Cserepiek, Lászlók, Csepelyiek - űzték ezt a mesterséget; akár több tagjuk is ugyanabban az időben. Ezek a családok azonban nemesek voltak. A rettegi és tasnádi mesterek ugyan ezt nem tüntették fel a harangokon a magukat megnevező feliratban, mégis tudjuk, hogy a Lázár család nemes volt, minthogy az érbogyoszlóiak Lázár Lászlót annak titulálták. De ennek az alapján a velük együtt tevékenykedő Cserepiek is minden bizonnyal azok voltak. A Biharban működő harangöntőkről e tekintetben nincs adatunk, mégis a nevük alapján (Erdődi, Komlósi, Szegedi) valószínűnek tarthatjuk, hogy ők is nemesek voltak. Érdekes viszont, hogy éppen a reformkorban élő mesterek - a kisgejőci Lászlók, Szathmári Antal, Tatár János - írták ki a nevük elé, szinte hivatalkodásszerűen, a NS (nemes) betűket (ellentétben a városi német harangöntőkkel, akik „bürgerlicher Glockengiesser"-eknek nevezték meg magukat a harangöntésekről szóló szerződéseken, nyugtákon). Csepelyi Ferenc is - mint már említettük „egyszerű nemes legény" volt. Ennek is nevezte meg magát a szabadságharc előtt, még 1844-ben öntött harangján. E „helységről helységre járkáló" harangöntők (ahogy őket Lukács Ödön, Nyíregyháza monográfusa jellemezte 2 9) tevékenységét igen jól tárja elénk a gyulai református egyház presbiteri jegyzőkönyvében lévő feljegyzés. 3 0 Ebből tudjuk, hogy a fél várost 1801. július 9én elhamvasztó tűzvészben a templom két harangja közül a kisebbik „szerte széjjel futott és olvadt". Majd a következők olvashatók: „Collectát hirdettünk a nép közt, hogy a kinek Czinje, Reze v. más netallusa vólna adni be az Ekklésiának.A mely hirdetésre meglehetős tsomó értzek is kerültek ki, a mellyeket egybe tévén az elolvadott Harangnak hulladékival, a 127
