Folia historica 19
I. Tanulmányok - Szemán Attila: A Rákóczi-szabadságharc időszakának „labanc" rézpénzei
tízpolturás értékre utalhat (2/A, C, D ábrák 12/B, 13/B képek). 7 3 Egyszersmind jól reprezentálja, hogy a kuruc rézpénzek 1705 első felében a maguk nemében megbecsült fizetőeszközök voltak. Hiszen a labanc helyőrség a császár által betiltott „rebellis" pénzről vette a mintát. A kétfejű sasos ellenjegyekkel kapcsolatban említettem, hogy a bélyegzővasak nagy száma miatt eképzelhető, hogy ezt a bélyegzést Eperjesen kívül más körülzárt garnizonban is alkalmazták. Itt elsősorban Lipótvár merülhet fel, mert a vörös polturák elterjedési területén csak Lipótvár esetében tudunk szükségpénz kibocsátásáról. Azonkívül az itteni helyi veretek összetételében szintén kevés az aprópénz, ha nem is annyira mint Eperjesen. Lipótváron persze jóval kevesebb polgári lakossággal kell számolni mint Eperjesen, de azért ennél bizonyára több aprópénzre volt szükség. Az élelmiszer-és pénzhiány már 1705 előtt, az 1704es ostromot megelőzően is fellépett. Zweig János naplójában feljegyezte, hogy 1704. október 10-én egy vágmelléki lelkész - aki Lipótváron járt - hozta a hírt Selmecbányára „A katonaság hetenként csak 5 garas bért s 2 font húst kap, s ezért egészen elcsüggedett." 7 4 Egyáltalán nem lehetetlen tehát, hogy Lipótváron is kétfejű sasos ellenjegyű vörös polturákkal oldották meg a pénzhiányt. A nyitraszucsányi lelet egyetlen kétfejű sasos ellenjeggyel ellátott darabjának kilétét ez a feltevés is megmagyarázhatná. A vörös polturák felhasználásának valószínűségét növeli az is, hogy a lipótvári veretek előképeit is részben ezekben találhatjuk meg. Az egyetlen ellenjegyes példány eljuthatott azonban az eperjesi muskétásokkal is Privigyéig, ahonnan aztán a pénzlelet elrejtőjéhez kerülhetett, Privigye és Nyitraszucsány ugyanis meglehetősen közel fekszik egymáshoz. Várad Bóné András kuruc ezredeskapítány vereségét - amit a bihari rácoktól szenvedett el - 1703. augusztus 6-án Bercsényi azzal torolta meg, hogy a váradi vár tőszomszédságában, a SebesKörös bal partján levő Várad-Olaszi palánkvárát leromboltatta, a rácok nagyobb részét levágatta. Ettől az időponttól Várad környéke kuruc fennhatóság alá került, a később kifejezett ostormzárat is szerveztek a váradi helyőrség kiéheztetése céljából. Ez az ostromzár több esztendőn keresztül fennállt, de egyik szakaszában sem volt elég erős ahhoz, hogy célját betöltse. Időnként közel álltak a kiéheztetéshez, de aztán időről időre sikerült ellátni élelemmel és fegyverrel a garnizont, Váradot nem tudták elfoglalni a kurucok. A vár katonai parancsnoka előbb Francisco Fels-Colonna, báró Georg Löffelholz majd gróf Stephan Becker, végül gróf Friedrich Löwenburg volt. 7 5 A kuruc ostormzárnak is több parancsnoka volt, ezek közül a két jelentősebb gróf Palocsay György és Bóné András. 7 6 Bár a helyőrséget élelemmel és fegyverrel többízben ellátták, pénzben hiányt szenvedtek, hiszen e tekintetben a császári hadvezetés sem bővelkedett. Nem tudjuk biztosan mikor kezdődött a pénzhiány, csak az ország általános állapotából vonhatjuk le azt a következtetést, hogy 1705 folyamán már fennállt. Annyi bizonyos, hogy ebben az évben már kuruc rézpénzeket is használtak Váradon. Ezt a pénzt pedig úgy zsákmányolták. 1705. április 10-én a rácok egy élelmiszer szállítmányt juttattak be várba, s ennek során kiverték az ostromzárat ellátó gyengébb kuruc csapatokat a püspöki (Biharpüspöki = Episcopia Bihor) sáncból. Ez ugyan különösebb katonai veszteséget nem jelentett a kurucoknak, de a Gödényezred fizetésére küldött rézpénz a labancok kezébe került. További sorsáról egy elfogott váradi német katona - Hans Mikkel - vallomásából tudunk, amit Esze pontosan közöl: „A mely Urunk pénzét elnyerték, mint hívják (Libertás) két poltúrábanjár, egy Németnek jutott két forint a Püspöki nyert pénzből." 7 7 Bár nem lehet eldönteni, hogy a forrás névértékben, 106
