Folia historica 18

I. Tanulmányok, közlemények - Őze Sándor: Nádasdy Tamás és az örményesi pálos kolostor

Őze Sándor: Nádasdy Tamás és az örményesi pálos kolostor „Mikort Kanizsa mellül a török feltakarodék, Kegyelmedtül ide hozzá kéretém, ez föld mind elégett és puszta vala, mennék Örményesre látni, találni mint maradt. "[Málék két barátot, kiket megöltek vala, egyiket toronyban, másikat itt alatt, harmadik barát elvenen vala. Immár a parasztnép, ki mit talált, elragadozták és hozták volt. Az török az koporsókat mind felhányta volt. Nap esetrül az ajtó elütt rózsa bokrok vadnak. Ott fekszik vala egy test, mind koporsóstul, megtörték, vagdalták vala az koporsót, hosszú haja vala. Mondák az barát, az asszony Kanizsai Lászlóné. Kérdém honnét vették kü, mekmutatá. Mennyire az úristen okosságot ada hozzá egybe szedegetém, rakogatám, kit szolgánkkal és az baráttal, oda helheztetém, honnét kühánták vala. Bizony nem tudom, ha ü Kegyelme volt, vagy más, mer életében sem ismertem ü Kegyelmét, az barát bizonnyal mondta hogy ü Kegyelme teste."

1 E sorokat 1552. január 25-én írja Csányi Ákos Nádasdy Tkmásnak. Csányi, akit Nádasdy öccsének szólít, tehát valószínűleg rokona, a déli birtokrészek és végvárak legfőbb tiszttartója, valamint politikai és hadi ügyekben a főúr legfőbb informátora.

2 Csányi az örményesi pálos kolostor és benne a Kanizsai kripta pusztulását egy mentegetőző levélben írja le a Sárvári udvarba való hazatérte után, ahol kegyvesztett lett. Ótödnapi ott-tartózkodás után Nádasdy kétszer rendelte magához. Csányi minden alkalommal könyörgött, hogy Nádasdyné Kanizsai Orsolyától bocsánatot nyerjen. Ez azonban eredménytelen maradt. A nagyasszony haragjának oka az örményesi remeték vádaskodása volt, „társul vették őt a Hasságiak mellé panaszukban". (Ezzel a környékbeli nemes családdal álltak perben a szerzetesek.) Hiába nem hiszi Nádasdy, írja Csányi, hogy csak a főúr betegsége miatt nem adta meg a hathatós választ a magányosan igazgató asszonynak, pedig meg kellett volna őt óvni az efféle panasztevők zaklatásaitól. „Annyi főember volt ű Kegyelme körül, hogy megóhatták volna ű Kegyelmét efféle búsulástól, ha akarták volna. Bánffy Miklóst Mátyás király fogva tartotta, Jámbor szolgái voltak. Akkort tudta asszonyok [meg] mikort urát hazajüvén szemével látta, hogy megnőtt szakálla." Ilyen meggondolásból nem szólt ő sem a remeték vádjaira, de „vadnak régi jámborok, kik egy nagy Kanizsai Lászlót és Györgyöt, Jánost és Asszonyom ű Kegyelme atyját ismerték. Kik tudják az barátoknak sok dolgokat, határjárásokat, határfoglalásokat, de senki azt nem tudja, hogy az uraknak csak egy ember is segítségre az barátok mellett lett volna, mert istenes ember volt, ki a barátok kezéből kiszabadulhatott, az, kivel űk perlének, mert nem tudja, micsoda az pör, kivel a barátok nem pörletépek. Elég mesterség az barátoknak meghinni, hogy az ü panaszokkal Kegyelmed búsulván, azon örülének és dicskednék vala." Ezek után felhívja Nádasdy figyelmét, mivel úgy hallja, hogy a pálos remeték kínálják a „klastromot, hogy kimennének belőle" a hír beigazolódása esetén szedjen el tőlük minden aranyat, ezüstöt, amit a Kanizsaiak adtak nekik, „kit amikort császár küzék alá ment vala, itt az én házamban két nagy vasas ládában vala".

3 Ezt követően írja le az esetet, amellyel a remeték szintén megvádolták, hogy „háborgatta az asszonya régi jó nemzetségének tetemit." Nádasdy azzal intette Csányit, hogy megemlítette: mindkettőjük apja szolgálta a Kanizsaiakat. Csányi ezt visszájára fordítva írja le, és hozzáteszi, hogy „nagyobb a holtakban való barátság, honnem [sic!] az elevenekben." 89