Folia historica 18

III. Műhely - elméleti, módszertani, gyakorlati kérdések - Dózsa Katalin: A Kunsthistorisches Museum Monturdepot gyűjteményének ún. nagy gyászruhája s annak magyar vonatkozásai

F. Dózsa Katalin: A Kunsthistorisches Museum Monturdepot gyűjteményének ún. nagy gyászruhája,

1 s annak magyar vonatkozása A Kunsthistorisches Museum Monturdepot részlege udvari díszruhákat, lakájlivréket, testőregyenruhákat, lovagrendi díszöltönyöket és néhány, kiemelkedő történeti személyiséghez kapcsolódó divatos női ruhát őriz.

2 1962-ben Elisabeth Amalia főhercegnő, Alois lichtensteini herceg neje hagyatékából leánya, Maria Theresia Strachwitz grófné három női viseletet ajánlott fel a Monturdepot számára: egy fekete atlaszselyem, ún. Chantilly csipkével, zsettel és gyönggyel díszített turnűrös gyászruhát, egy hasonló másikat fekete habos selyemből

3 (moiré), az utóbbihoz tartozó fekete csipke főkötővel és bársony maszkkal, valamint egy gazdagon hímzett tojáshéj színű udvari díszruhát. Átvételkor a ruhákat 1870-75 körülire datálták. Mindhárom ruha jelzett, F. Scheiner udvari szállító műhelyéből származnak. A család úgy tudta, hogy a díszes darabok Karolina Auguszta (1792-1873) bajor hercegnőé, I. Ferenc osztrák császár (1768-1835) negyedik hitveséé voltak. Ez azonban azonnal kérdésesnek tűnt. Az idős, 1835 óta özvegy császárné élete utolsó korszakában a társadalmi előírások miatt nem viselhetett ilyen világos színű díszruhát, s a ruhák nem feleltek meg az öreg hölgy méreteinek. A karcsú (kb. 50 cm-es) derék és a telt (80 cm körüli) kebel különleges keveréke Erzsébet királyné feltűnő sajátja volt, így azonnal felmerült az a lehetőség, hogy a ruhák esetleg az ő tulajdonából származnak. A családi emlékezet általában nem teljesen megbízható, hasonló tévedések meglehetősen gyakoriak. Ezt a feltételezést erősítette a fekete bársony maszk is, ami ebben a korban már nem volt szokásos, de Erzsébet szívesen rejtette arcát a kíváncsi nézelődők elől zsebkendő vagy legyező mögé, így elképzelhető, hogy ez a bizarr ötlet tőle származik. Kérdéses volt azonban, hogy a fekete selyemöltözékeket, amelyek egyébként délutáni, látogató öltözékeknek is megfelelnének, mikor hordhatta. Az illem közeli hozzátartozó halála esetén több hónapon vagy akár egy éven keresztül is gyászruha viselését írta elő. Először az ún. matt gyászt (gyapjúszövetből készült ruhát kreppselyem, fa vagy vasékszer díszítéssel) illett viselni, majd az ún. „fényest", azaz selyemruhát, zsett, gyöngy díszítéssel. Erzsébet királyné életében az 1870-es évek kezdetétől sűrűsödtek a temetések: 1872ben halt meg anyósa, Zsófia, 1876-ban Deák Ferenc, 1878-ban apósa, Ferenc Károly, 1886-ban unokatestvére II. Lajos bajor király, 1888-ban apja, Miksa Emánuel bajor herceg, s végül 1889-ben fia, Rudolf. Az 1890-es években folytatódott a tragédiák sorozata, de a mi szempontunkból ez már nem érdekes, mivel fia halála után mindig fekete ruhát hordott. Ahhoz azonban, hogy meg tudjuk mondani, mikor viselhette ezeket a ruhákat, szükséges a viseletek egészen pontos datálása. Ez nem könnyű feladat, mivel a divat gyorsan változott. 1869 végén jelent meg a fart kiemelő turnűr, ami a hetvenes években évről évre kisebbedett, s 1876-ra eltűnt, majd 1879-ben újra előkerült, s egészen 1889 végéig ismét változó nagyságban domborult. Ez azonban nem azt jelentette, hogy a drága, 20-30 méter anyagból készült ruhákat eldobták egyik évről a másikra, inkább a szoknya alá tett (vagy elhagyott) párnával, a belül elhelyezett szalagok lazább vagy szorosabb kötésével utánozták a divatot. Ha azonban egy ruhát a megfelelő bábura öltöztetnek, kitalálható a készítés időpontja és az eredeti forma: amikor a ruha redőzése, természetes esése a legszebb és a viselet szinte „élni kezd". 267