Folia historica 18

I. Tanulmányok, közlemények - Őze Sándor: Nádasdy Tamás és az örményesi pálos kolostor

A Dunántúlon a kolostorpusztulásban az új végvári vonal kialakításának volt fő szerepe. 1526 után a kolostorok között megszaporodott azoknaka a helyeknek a száma, amelyekből erődítményt hoztak létre. Ezekben, ha a szerzetesi élet nem is szűnt meg, de a katonaság is beköltözött az épületbe. A dunántúli várak nagy része nem érte el a korszak által megkívánt haditechnikai színvonalat, az állandó anyagi gondok miatt legegyszerűbbnek az erődök sűrítése kínálkozott, amelyet a már meglévő kolostorok átalakításával értek el.

1

8 Mindkét fél igyekezett ezeket az épületeket katonasággal megrakni vagy elpusztítani, nehogy a másik szálljon beléjük. A dunántúli kolostorok mintegy harmada már Mohács előtt is erődített volt (22-ből 6). Azonban a völgyekben meghúzódó pálos és kartauzi kolostorok hadi célokra kevésbé voltak alkalmasak. Ez utóbbi az egyik magyarázata annak, hogy Örményes erődítéséről csak 1593-ből értesülünk.

1

9 1532-ben a töröké lett Kapornak, de később ismét magyar katonaság költözött bele,

2

0 ugyanekkor szerelték fel Lövöldöt és Zalavárt. Mindhárom helyen szerzetesek is éltek a katonák mellett. 1530-ban foglalja el Török Bálint a már erődített somogywári bencés kolostort, ennek ellenére a konvent még 1539-ben is működött.

2

1 Ugyanebben az évben arról értesültünk, hogy Pécsváradon szintén éltek szerzetesek. Bakonybél birtokait 1543-ban apátja bérbe adta, azért, hogy több katonát fogadhasson.

2

2 Az első török támadási hullám (1541-43) a Fehérvár, Simontornya, Pécs, Siklós környéki kolostorokat söpörte el. A török katonaságot telepített Pécsváradra és Szekszárdra. Choron János, Tihany birtokosát kötelezték, hogy elegendő katonát tartson, majd nagykorúsága után lépjen be a szerzetbe. A kapornaki apát 1536-ban arról panaszkodott, hogy kegyura állandóan zaklatja 50 lovas kiállítása miatt, amire nem képes. Somogyvár 1543-ban 15 lovas és 20 gyalogos felfogadására kapott pénzt a királytól. Az 1546. 4. törvénycikk hat más vár mellett a király gondoskodásába ajánlotta Somogyvárt, Tihanyt és Szentmártont, mivel azokat a török terjeszkedés bevételeiktől megfosztotta. 1547-ben a dunántúli rendek gyűlése Kapornakot Zala megye védelmére bízta, ahol ekkor már csak 5 barát élt. 1550-ben Keszthelyről végleg eltűntek a szerzetesek, ettől kezdve csak végvárként szerepel. Somogyváron 1553-ban szerzetesek tartózkodtak, Kapornakon és Zalaváron is működött a konvent. Lövöldöt 1552-ben, Bakonybélt 1550-ben hagyták el lakóik. Csákány ferences kolostorában 1544-ben telepítettek katonákat, 1566-ig magyar kézen volt. Segesdet 1555-ben hagyták el ferencesei, Szentjakab 1561-ben lett a töröké. Kaposvár 1554-es eleste után vált a dél-dunántúli helyzet veszélyessé. A szerzetesi élet a török által meg nem szállt dunántúli kolostorokban az 1550-es évek elejéig kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatos volt. A beszállásolt katonaság, a vidék földesurainak zaklatása, esetenként a terjedő reformáció, valamint a hadjáratok idején való menekülések miatt üresen maradt kolostorok újra népesültek. A szerzetesek más házaiba húzódtak, vagy vidéki plébániákon vonták meg magukat, ahonnan visszatérhettek. A nagyjenóiek például 6 évig éltek Örményesen, majd innen települtek vissza.

2

3 Tblnai defterekben figyelhető meg, hogy a világi alsópapság 1543-1552 között személyeiben változatlan, legfeljebb a kor hangulatát tükrözően megnősül. Az 1565-ös defter azonban már pásztor nélküli nyájakat mutat.

2

4 A Dunántúlon a kolostorok pusztulásában az említett okokon kívül szerepet játszott egy már a 15. században divatozó intézmény, a kommendátori rendszer,

2

5 Mályusz Elemér éppen Nádasdy Támás működését tekintette az intézmény jellemzőjének. 94