Folia historica 18

I. Tanulmányok, közlemények - Szakály Ferenc: Tóth Benedek és Tamás polgárdi jobbágyok ügyletei (1569-1583)

A budai szandzsák mezővárosaiban összeírt háztartások számának változása 1580 1086 499 259 230 228 227 190 144 66 1590 535 226 200 125 193 169 140 152 63 csökkenés %-ban Kecskemét Ráckeve Vác Nagymaros Cegléd Nagykőrös Buda Dunaföldvár Pest -51 -55 -23 -46 -15 -26 -16 + 6 - 5 a csökkenés mértéke átlagosan : 25,5% A példaként felhozott mezővárosokban tehát a 16. század utolsó előtti évtizedében egynegyeddel csökkent a háztartások, valamivel kisebb mértékben az összeírt - tehát bizonyos kort meghaladott - férfilakosság száma. E jelentős leépülés aligha magyarázható összeírás-technikai okokkal, hiszen 1. ekkortájt már elvben valamennyi háztartást adókötelesnek tartottak és ezért összeírtak (az más kérdés, hogy különböző hibák miatt mennyien hiányoznak az összerítak közül, ezt azonban nyugodtan konstans értéknek vehetjük)

1

6, 2. A szekszárdi szandzsákban fekvő Tolna háztartásainak száma ugyanezen időszakban 17%-kal - vagyis a budai szandzsák mezővárosainál megfigyelhetőnél valamivel alacsonyabb értékkel - esett vissza, jóllehet 1590-ben nemcsak a szolgákat hanem - különösen gondosan - az özvegyasszonyokat, sőt számos, „zsellérnek" minősített háztartásfőt is regisztrálták,

1

7 nemigen lehet tehát kétségünk afelől, hogy az összeíró lelkiismeretes munkát végzett. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezt a tendenciát néhány konkrét példán meg is „személyesíthetjük". Azt még, hogy Tábor János ráckevi szatócs kijelentette az ónodi harmincados előtt, hogy nem kíván visszatérni lakóhelyére, akár a szerencsétlen körülmények összejátszásával is magyarázhatjuk, hiszen az Ali koppányi bégért kezességre kényszerített hat mezőváros (Tolna, Ráckeve, Vác, Nagymaros, Nagykőrös, és Cegléd) kereskedői valóban aránytalanul sok zaklatásnak voltak kitéve.

1

8 Az azonban már egyértelműen mélyebben fekvő okokra visszavezethető tendenciákra utal, hogy sok olyan mind a régi, mind új lakóhelyén kiemelkedő nagykereskedőként ismert személy szinte egyszerre szökött ki a hódoltságból, mint a legkülönbözőbb ügyleteiről széles körben híres, sőt hírhedt Trombitás János (Nagymarosból Nagyszombatba, 1578)

1

9, a Szegedi fivérek: Márton és András (Kecskemétről Nagyszombatba, 1585)

2

0, Bodonyi Mihály (Kecskemétről Nagyváradra, 1581 után)

2

1 és Értő Márton (Makóról Nagyszombatba, 1583)

2

2 szinte egyszerre szökött ki a hódoltságból. 1588-ban három szegedi árusember amiatt emelt panaszt a Magyar Kamaránál egykori polgártársuk, Eles György vágsellyei Aponyi-szervitor ellen, mert az Vágsellyénél lefoglalta azon 100 forintnyi kintlevőségüket , amivel neki Szeged város, még ott laktában, állítólag adósa maradt (vagyis: az átköltözés nemrégiben történhetett).

2

3 Hogy a mezővárosi kereskedő parasztpolgárok kimenekülése milyen méreteket öltött, önmagában is jól mutatja, hogy a budai pasa 1589 júniusában egyszerre három pesti kereskedő - a Pozsonyba futott Horváth János deák, a Nagyszombatba telepedett Horváth Gáspár és Bornemissza Józsa 2

4 , 1591 juniusában pedig ismét másik három 35