Folia historica 18
I. Tanulmányok, közlemények - Péter Katalin: A haza és a nemzet fogalma az ország három részre hullott állapotában
szász Christian Schesaeus Mohács utáni eseményeket elbeszélve, valamikor 1571 előtt, Pannónia romlása címmel írt eposzt. Pannonián az egész középkori Magyarországot értette, holott Erdély klasszikus nevét, a Daciá-t nemcsak ismerte, de használta is. Dacia azonban az elbeszélés során Pannónia része. A pannonok pedig azok, akik Pannoniában élnek, a magyarul vagy nem magyarul beszélők egyaránt. 1 9 E soknyelvű magyar nemzet alsó társadalmi határa meglehetősen bizonytalan. Mert azok, akik a fogalmat használták, rendszerint nagy rokonszenvvel nézték a jobbágyokat, de nem világos, milyen közösséget látnak urak és parasztok között. Schesaeus eposzában például az egyik könyv az 1556-i országgyűlésnek a jobbágyköltözést szabályozó intézkedéseiről szól. Az urak „kemény és nyers zsarnokságáéról van szó benne, és a jobbágyok embertelen kiszolgáltatottságáról ír. Az egymásra utaltságon kívül azonban úr és jobbágy között nem láttat összeköttetést. Sylvester ezzel szemben a haza vesztén keseregve főként a „jámbor nép" pusztulását siratja. A „nagyurak"-nak kellett volna őket megvédeniük. 2 0 Ha a haza és a nemzet valóban azonos lényeget fejeznek ki, akkor nála a „jámbor nép", vagyis a jobbágyság is a nemzethez tartozik. Egyértelműen a magyar nemzethez sorolta viszont ugyancsak Sylvester János a köznépet, amikor a magyarul beszélő magyar nemzetet határozta meg. A bibliafordítás latin előszavában írta le. A magyar nyelvű ajánlás szerint „az magyar nép"-nek készítette a nagy művet. A latin szövegben pedig azok között, akiknek olvasniuk kell, a „vulgus"-t is megnevezte. 2 1 Ez minden felfogás szerint a társadalom legalsó rétegében élőket jelenti. A nemzet keretének itt leírt kitágulása a három részre hullás kortársainál az egyik jelentős átalakulás e fogalom értelmezésében. A másik - ezzel a legszorosabb kapcsolatban - a magyar anyanyelvű nemzetről kialakult tudat. Világosan látszik, hogy a magyarul beszélőket a kortársak külön, sajátos egységként érzékelték. Nem világos viszont a kétféleképpen meghatározott magyar nemzet kapcsolata. Konkrétan olyan problémára gondolok, mint például Dávid Ferenc vagy Heltai Gáspár megítélése. Mindketten erdélyi szászok voltak anyanyelvük szerint, de egyikük sem alkotott németül. Dávid hosszú szellemi odisszeája alatt mindig és hangsúlyozottan a magyarokat képviselte. Akár lutheránus, akár kálvinista püspök volt, a szászoknak volt külön püspökük. Heltai Gáspár sok könyvkiadói érdeme mellett a magyar irodalom egyik legkiválóbb írója volt. Vajon létezett a kortársak tudatában olyan magyar nemzetfogalom, mely őket nem fogadta be? A szövegek szintjén megközelítve a kérdést, úgy tűnik, hogy a soknyelvű magyar nemzethez a magyarul beszélők bizonyosan hozzátartoztak. A magyar anyanyelvűek nemzete pedig mintha a többieket értelemszerűen nem foglalta volna magába. Kérdés azonban, hogy vajon nem egyszerűen szemantikai problémáról van-e szó. A három részre hullás kortársai ugyanis nem írtak traktátusokat a nemzetről. Egyszerűen megnevezték magyarul vagy latinul; a tartalom szerint szóban nem tettek különbséget a magyarul beszélő, illetve a soknyelvű nemzet között. A kutatás úgy segített magán, hogy a „hungarus nemzet" elnevezést az utóbbira kisajátította. 2 2 Ennek az eljárásnak azonban a kortársak szóhasználatát figyelembe véve semmilyen előzménye nincs. Tklán egyes személyek gyakorlati magatartását kutatva és a nem magyarok anyanyelvi szövegeit elemezve lehetne a 16. századi Magyarországon élt sok nép, közöttük a magyarok, együttes közösségtudatának vagy - esetleg - a magyarok elkülönülésének lényegét felderíteni. Ilyen munkára egyelőre nem került sor. Ennek a dolgozatnak az alapkérdése azonban a nemzetfogalom tartalmát csak anynyiban érinti, amennyiben az ország három részre hullása hagyott rajta nyomot. Ilyen közelítéssel viszont egyértelmű az eredmény. Akár valamennyi itt élő nép tagjaiból, akár csak a magyarul beszélőkből határozták meg a három részre hullás kortársai a ma20
