Folia historica 18
II. Forrásközlések - új szerzemények - Kovács S. Tibor: A hegyestőr (Egy speciális szúrófegyver története)
Kovács S. Tibor: A hegyestőr (Egy speciális szúrófegyver története)* A magyar tudatban - katonai téren - egészen a mohácsi csatáig legfontosabb szerepe a nyugati eredetű nehézpáncélos lovasságnak volt. Magyarországon ennek ellenére, jóllehet más-más arányban mindig jelen volt a könnyűlovasság. A 15. század eleje óta, de különösen Hunyadi Mátyás uralkodása alatt szerepük döntő mértékben megnövekedett. 1 Ennek egyik legfontosabb oka a török terjeszkedés. Ekkor ismerkedett meg az ország lakossága a szpáhikkal és a félelmetes hírű félreguláris török könnyűlovassággal, az akindzsikkel. Főként ők pusztították a déli megyéket. A török terjeszkedés megállításának legfőbb feltétele az, hogy az ellenfelet a saját taktikájával és fegyverével kell legyőzni. A török könnyűlovassághoz hasonló harcmodorú és fegyverzetű huszár ekkor vált létfontosságúvá az ország számára. 2 Ezt támasztják alá egyébként az 1492. és 1498. évi törvények is. Az előbbi kimondja, hogy a bandériumok fele huszárokból álljon, az utóbbi szerint pedig a déli megyéknek kizárólag huszárokat kell kiállítaniuk. 3 Érdemes szemlét tartanunk a török támadó- és védőfegyverzet felett. "természetesen az alábbi felsorolás a maximumot adja meg, hiszen általában csak a szpáhik viselték a következő fegyverek közül majdnem mindegyiket. A 15. század második felében a török védőfegyverzet legfontosabb része a testpáncél, amely sodronyingből és láncszemek közé „szőtt" hosszúkás fémlemezekből állt. Használtak combvértet is, a testpáncélhoz hasonló technikával készült. Előfordult a vállak, illetve a térdkalács védelme fémlemezekkel, vagy fémtárcsával. Igen jellemző az alkarvért (Bazuband). A sisakok megnyúltak, kónikus formájúak, csúcsuk gyakran hegyesedő. A nádból, vagy fügefavesszőből font kerek pajzs (kalkan) szinte általánosnak tekinthető, de kisebb méretű fapajzs is előfordult. 4 A magyar katonaság fegyverzetének alakulására döntő hatással volt az ellenfél felszerelése. A 15. század első felében jelent meg az „S" keresztvasú szablya, melyekkel minden valószínűség szerint lovasokat is felszereltek. E fegyver a nyugati kardmarkolat és szablyapenge keresztezése. A másik használatban lévő szablyatípus teljesen keleti eredetű. A korabeli ábrázolások kizárólag ezzel az oldalfegyverrel mutatják a huszárokat. 6 A Magyar Nemzeti Múzeum egyik szablyája, ami csaknem pontos mása II. Bajazid szultán kardjának, szintén ezt a típust képviseli. 7 A fegyver saruveretére vésett, majd fehér zománccal hangsúlyozott lovas a 16. század első évtizedeinek huszárját tárja elénk. 8 A lovas tollas kalapot visel, oldalán szablya, kezében kopját tart, a testét tárcsapajzs és valószínűleg sodronying védi. Az 1518. évi 2. törvénycikk rendelkezik a korabeli könynyűlovas fegyverzetéről: itt a huszár támadófegyvere szablya és kopja, fejét sisak, testét sodronying fedi. 9 Megállapíthatjuk, hogy a huszárság fegyverzetében szinte teljesen idomult a török könnyűlovassághoz. A szablyával, amely köztudottan inkább vágásra mint szúrásra való, nehezen lehetett leküzdeni a török védőfegyverzetet. A sodronying, különösen, ha a szemek közé fémlemezeket is erősítettek, igen jól védett a vágások ellen. Viszont egy vékony hegyű merev penge könnyen áthatolt a láncszemek között. Ezt a hiányosságot használta ki a huszárság, amikor a 15. század vége felé megjent kezében a hegyestőr. Ezzel az egy méter hosszúságú igen hegyes, keskeny és merev pengéjű fegyverrel kizárólag csak szúrni lehetett. 1 0 177
