Folia historica 18
I. Tanulmányok, közlemények - Körmöczi Katalin: A magyar országgyűlés 1861-ben (Néhány adalék és emlék)
A magyar országgyűlés és a Habsburg-ház közötti felelősség kérdésében a két fél közötti kiegyezési lehetőség megragadását, vagy elszalasztását illetően az udvar másként ítélt. Az országgyűlés feloszlatásával válaszolt, mert mint a feloszlató leirat fogalmaz a magyar országgyűlés „várakozásainknak meg nem felelt", „hivatását jelen válságos időben minden érdeklett felek legnagyobb kárával annyira félreismerte, miszerint a lehetséges kiegyenlítés fonalát egyenesen elszakasztottnak azért nyilvánította, mert oly követelések nem teljesítettek, amelyeknek hordereje a megengedhetőség határain messze túlterjed," ... 7 0 A Deák-féle álláspont - amelyet mindkét felirat tartalmaz - ugyanis nem csupán a magyar, hanem birodalmi viszonylatban is a legális és alkotmányos fejlődés útját jelentette. Megfogalmazta, hogy az „örökös tartományok alkotmányos népeivel, mint önálló szabad ország, függetlenségünk megóvása mellett, esetenként szabadon érintkezni készek vagyunk." S ez kimondatlanul is Ferenc József addigi uralkodását s valamennyi abszolutista ténykedésének elvi elítélését jelentette; kezdve a magyar trón elfoglalásától a Bach-rendszer összes abszolutista megnyilvánulásáig. 7 1 Tfette ezt akkor, amidőn az udvar ismét a helyzet félreismerésével az új abszolutizmus képviselőjének, Schmerling lovagnak kinevezésére, a provizórium bevezetésére készült. Az országgyűlést nem érte váratlanul a feloszlatás, óvással készültek fel erre, melyet Deák fogalmazott meg előre, mert mint mondta „...már alakjában sem vitettek az ügyek alkotmányszerűleg a legfőbb hatalom részéről ... óvásunkat jelentsük ki az iránt a mi eddig és ezentúl törvénytelenül történt és történendik; mivel a mai nap csak a mienk, a holnap már a sors kezében van, ,.." 7 2 Az országgyűlést megelőzően is utaltak már jól felismerhető jelek arra, hogy az éppen hatalomra kerülő udvari körök a februári pátens szellemében vagy annak átvihetetlensége esetén az új abszolutista módszerek szerint óhajtják inkább a birodalmi kormányzást átalakítani, mintsem az Októberi Diploma által a magyar alkotmányosság felé tett engedmények módszerével. Bécs még nem volt készen az osztrák-magyar kiegyezésre, jobban mondva az azt később kikényszerítő tényezők, még nem voltak elég karakteresen kirajzolódva, még alternatív megoldási lehetőségeket sem zártak ki. A magyar belpolitikai tényezők mindegyike - 1861. február 26. után már mindenképpen lényegében érzékelte és felmérte, hogy az országgyűlés már azt az eredményt sem hozhatja, ami 1860. októberében még elképzelhető volt. Mégis, az ókonzervatív arisztokrácia, a köznemesség mérsékelt liberális és radikális szárnya is csakúgy, mint a városi polgárság, vagy a földműves tömegek akarták az országgyűlést. Az eleve veszélyeztetettség ténye és érzése segítette a politikai megfontoltság megnyilvánulásaként az 1848-as törvények jogfolytonossága elvét magyar részről általános alapként elfogadni, jóllehet más-más céllal és engedménnyel. Az 1860-61-es évek és maga az országgyűlés felvetett minden 1848. óta megválaszolatlan kérdést. Némelyeket lezárt, főként a polgári alapvető jogok tekintetében nyilvánvalóvá téve a visszafordíthatatlanságot. Közjogi és államjogi tekintetben pedig a még fennálló megoldási variánsok közül - a fegyveres harc, a további passzív várakozás, a politikai meggyőzés - választva, a kiegyezés felé nyitott utat. Mintegy a függetlenségi küzdelem új szakaszára lépve 1861. felirataival az országgyűlés kifejtette Magyarország jogait, és bebizonyította ügyének tisztaságát. Eredményesen fölvette a harcot a jogeljátszás, alkotmányvesztés elméletével, s a Pragmatica Sanctio újraértelmezésével megtalálta a lehetőséget, mintegy közjogi hidat vert a kiegyezés felé. S megtette az egyetlen, de nagyon óvatos lépést a birodalmi érdekek elismerése felé, illetve azoknak és a magyar nemzeti államjogi érdekeknek összeegyeztethetősége felé, amelyek részletes kifejtésére 1865-ben a Húsvéti Cikkben és a Májusi Programban kerül sor. 7 3 132
