Folia historica 16
Kovács Tibor: A Magyar Nemzeti Múzeum 1987. évi tevékenysége
már a IV-II. évezredi teli-telepek téma I— III. kötete és a kelta corpus II. kötete. Kedvezőbb a kép a saját kutatóink által készített nagyobb forrásközlések esetében, hiszen - amint erre bevezetőben utaltunk - a polgári átalakulás kiemelkedő személyiségeinek ereklyéit feldolgozó sorozat első kötete és az ún. harang-corpus nyomdába került. Hasonlóan a kozármislényi római kori kocsilelet publikációja is. Elkészült az MNM tervezett szakkatalógus sorozatában megjelenő avar kori aranyak teljes rajzos táblaanyaga. Kutatóink tollából 1987-ben összesen 75 tudományos, 23 muzeológiai, ismeretterjesztő és egyéb, valamint 6 recenzió jelent meg nyomtatásban. Az év folyamán szakembereink itthon 29, külföldön 18 tudományos előadást tartottak. Elkészült 86 forrásközlő, illetve elméleti szakmunka kézirata. Közülük csak a nagyobb terjedelműeket soroljuk itt fel. Szathmári Ildikó: Bronzkori telep Füzesabony-Öregdombon (64 o.), Vörös István: észak-magyarországi császár kori telepek állatcsontleletei (70 o.), Tóth Endre: Provincia Valeria Medea (96 о.), Tóth Endre: Dacia római tartomány (Erdély története rövidített idegen nyelvű változat, 78 o.), Bónis Éva: A pannóniai agyagművesség termelési központjai (Akadémiai doktori disszertáció, 278 o.), Fodor István: Kazárok, kabarok (90 o.), Fodor István: A Magyar Nemzeti Múzeum (a TKMK számára, 64 o.), Kovalovszki Júlia: Uszalök-Rázom (faluásatás dokumentációja, 250 o.), Lovag Zsuzsa: 86 címszó a Katolikus egyházi lexikon számára (70 a), Lovag Zsuzsa: A reformáció története Magyarországon és a Kárpát-medencében (katalógus, 60 o.), Gennerné Wilhelmb Gizella: Ósgaléria kiállítás katalógusa (330 o.), Németh Gábor: Heves és Külső-Szolnok vármegye limitációja 1660-ból (68 o.), Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből (75 o.), Temesváry Ferenc: Kardok-szablyák (85 o.), Dózsa Katalin: Az eltűnt divat(ok) nyomában - Divat és társadalom 1860-1945 (246 o.), Gát Eszter. A pest-budai zongorakészítők (160 o.), 193