Folia historica 16

Kovács Tibor: A Magyar Nemzeti Múzeum 1987. évi tevékenysége

V. KÖZMŰVELŐDÉS Múzeumpedagógiai munka. Hat tudománybarát kör működött, mintegy száz általános iskolás résztvevővel; befejeződött a középiskolások régé­szeti előadássorozata, valamint az általános iskolások „Szakköri órák" sorozata. A Csillebérci Úttörőtábor kistelepülés, illetve nevelőotthoni programjának keretében 16 csoport (480 fő) számára tartottak speciális foglalkozásokat munkatársaink. Sikeres volt a Józsefvárosi Művelődési Házzal közösen rendezett, a lovagkort felidéző Múzeumi játszótábor-nak. Aktívan részt veszünk a több szerv által meghirdetett, több fordulós 1848-as játék-vetélkedő szervezésében, Hadbahívó c. füzetének létreho­zásában. Módszertani tevékenység. Püspökladányban, 37 résztvevővel került megrendezésre a Történeti Játszóház Módszertani Tábor. A soros-alapít­vány támogatásával 8 továbbképzési napot tartottunk a történeti játszó­ház módszertanának megismertetésére. Az ELTE Tanárképző Főiskola gyakorló pedagógusainak továbbképzést szerveztünk az iskola és a mú­zeum kapcsolatáról (4 előadás, 110 résztvevő). Szabadidós és rétegprogramok. Minden hónapban egyszer Játszó­nap-ot tartottunk, részt vettünk a Barangolás hazai tájakon c. országos játék budapesti szervezésében. Nehézséget jelentett, hogy az utóbbi időszakban különböző okok miatt csökkent az osztály munkakapacitása, mert személyi állománya fo­lyamatosan cserélődik. Az intézmény kutatói 1987-ben 66 ismeretterjesz­tő előadást tartottak. VI. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK Miután az intézmény széles körű nemzetközi jellegű tevékenységéről kü­lön jelentés készült, itt csak néhány adatot közlünk. A Magyar Nemzeti Múzeumot hivatalosan (kiállításrendezés, ku­tatás stb.) 177 külföldi szakember kereste fel, akik összesen 280 napot töltöttek nálunk. Ugyanakkor munkatársaink 480 napot tartózkodtak külföldön (ösztöndíj, tanulmányút, szakkonferencia, kiállításrendezés, műtárgykísérés stb.) az alábbi országokban: SZOCIALISTA ORSZÁGOK (141 nap): Bulgária: Gedai István, Mesterházy Károly, Parádi Nándor (22 nap) 197

Next

/
Oldalképek
Tartalom