Folia historica 14
Körmöczi Katalin: Lakáspolitikai törekvések a fővárosban a két világháború között
„Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat kiállítási termeiben olyan kiállítást láthatunk, amely mindenkit közelebbről érint. Az ideális, a korszerűség követelményeinek megfelelő lakást mutatják be... Amit ezen a kiállításon látunk: mindenképp becsületes törekvésnek, praktikus szemléletnek és ízlésnek eredményei. A tervezők megértően közeledtek a társadalom minden rétegéhez és igényeihez, most az a kérdés, miképpen lehetne megvalósítani ezt az elképzelést, miképpen élvezhetné a nagy tömeg ezeknek a lakásoknak szépségét és kényelmét." 9 4 Áttekintve a két világháború közötti időszak budapesti lakáshelyzetét, az állami és városi szociális- és lakáspolitikát, megállapíthatjuk, hogy éppen a Népszava utóbbi kérdésére nem tudott érdemben megválaszolni. Tárgyalt időszakunkban, - de a kapitalista fejlődés korábbi szakaszában is - a lakástermelő tevékenységnek olyan ellentmondások voltak a kerékkötői, amelyek feloldására, valljuk meg, kevés polgári berendezkedésű állam volt képes európai viszonylatban is. Az idézett svéd példa így nem tekinthető tipikusnak, inkább egy pozitív előjelű kivételnek mondható. Az ellentmondás pedig adódik a következőkből: az emberi alapszükségletek egyike az emberi környezetet biztosító lakás, ugyanakkor a lakás az adott gazdasági-társadalmi viszonyok közepette — mint a megtermelt javak mindegyike — áru. Ezen alapvető emberi igény kielégítése, vagy a kielégítésére való törekvés mennyiségi és minőségi mutatói, a közösség, a közület szociális belátásának függvénye. Korszakunkban ez a szociális belátás kisebb, nagyobb eltolódásokkal, de tulajdonképpen mindvégig azon az alapon és elven működött, hogy a lakástermelés a magánvállalkozás feladata. így Budapesten lakástermelő tevékenységet, — az arányokat tekintve - még a két világháború között is — elsősorban a magántőke folytatott. A XIX. század utolsó harmadáig a magánvállalkozások szinte kizárólagosak ezen a téren, majd a 70-80-as években — egyelőre elenyésző méretekkel és jelleggel - az állami és magánvállalatok kapcsolódtak be, maga az állam és a főváros közigazgatási szervei pedig csak a XX. század első évtizedében léptek fel lakásépítő tevékenységgel. Több pozitív törekvése ellenére sem volt ez a tevékenység áttörő erejű, felemás megoldásai, elégtelen méretei megoldást nem hozhattak az alacsonyabb szociális helyzetben élő rétegek számára. 93
