Folia historica 14

Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből VII.

Az 1943-as üzletév összforgalma 73 443 392 pengő volt. Ebből ahon­védelmi igények kielégítésére 58 852 850 pengő, vagyis 80%, amíg a polgári forgalomra 14 590 542 pengő jutott. 82 1 Ebben az üzletévben a vadászfegy­verek gyártása teljesen leállt, mert az Árkormánybiztosság árát olcsón hatá­rozta meg. 82 2 1943. március 20-án hoztak határozatot a lámpagyári tiszt­viselői, altiszti, művezetői ingatlanok átírására, ami mutatja, hogy az 1935-ben végbement egyesítés ügyei még mindig nem zárultak le véglegesen. 8 2 3 A munkások összlétszáma 1943 decemberében 9137 volt. Ebből a Soroksári úton 6869, Kőbányán 1216, Törökbálinton 1052 munkás dol­gozott. 82 4 A Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár rt. vezetését 1943-ban az alábbiak látták el: Igazgatósági tagok: Egry Emil, Scitovszky Tibor, Szinyei Merse István, Dr. Bud János, dr. Perényi István, Hohenlohe Ferenc, dr. Gerlóczy Gyula, Niamessny Mihály, vitéz báró Roszner István, Ottlik György és Kállay Rudolf. Ügyvezető igazgatók: Dammány András, Péchy Tamás és Matuschek Richárd. Aligazgatók: Lukács Ernő, Salgó Gyula, Mérő Nándor, Pálossy Mátyás, Princz Károly, Dullien Károly, Dr. Müller Pál, Vitályos László, Vörös László és Ullmann Péter. Cégvezetők: Iby Kálmán, Iványi László, Tóth János, Seemann Károly, Heckenast Frigyes, dr. Hartmann Vilmos és Borhegyi Egon. 8 2 5 Tanulmányunkban említést tettünk arról, hogy a megrendelések rend­szertelen kiadása az alvállalkozók számának gyors növekedését eredményezte. A teljesség igénye nélkül tesszük közzé a Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár rt. termelésben 1942 és 1944 között folyamatosan feltűnő hadiüzemek jegy­zékét. 82 6 AGROLUX, Községeket és mezőgazdaságokat villamosító rt. Budapest, XIV, Francia út 11. ALFA SEPARATOR rt. Tejgazdasági, mezőgazdasági és hűtőgépek gyára. Budapest, XI, Csurgói u. 15. AUTOMOBILTECHNIKAI ÉS FÉMÖNTŐGYÁR rt. Budapest, XIV, Kere­pesi út 26. BAROSS SZÖVETSÉG TAGJAIBÓL ALAKULT IPARI ÉS KERESKE­DELMI SZÖVETKEZET. Budapest, VIII, Múzeum u. 17. BRENNER ELEK, Füstcső és lemezárugyár. Győr. 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom