Folia historica 13

Kovács Tibor: Beszámoló a Magyar Nemzeti Múzeum 1984- évi munkájáról

Tíz, húsz, harminc év Nemzeti Múzeum-i szolgálatért ez évben a következők kaptak törzsgárda jelvényt: Parádi Nándor (30 év), Cs. Sós Ágnes, Szabó László (20 év), Babos Ilona, Dienes István, Haider Edit, Hibján Margit, Hop­pál Éva, Michnai Attiláné, Sz. Papp Zsuzsa (10 év). Az év folyamán — a korábban meghatározott belső terv szerint - folytattuk a minősítéseket. Az 1984-re tervezetteket jórészt előkészítettük, néhány per­fektuálása viszont 1985. elejére maradt. Megnyugtató, hogy az alapminősíté­sek korábbi hiányait gyakorlatilag felszámoltuk, s megfelelően haladt a kiegé­szítő minősítések készítése is. Bizonyos eredményei észlelhetők már annak a gyakorlatnak, hogy a minősítések hivatalos jellegén messze túlmutatón az érintettek emberi és szakmai gondjait és eredményeit maximális nyíltsággal beszéljük meg, és több esetben — korlátozott lehetőségeink szerint — a ne­hézségek feloldásában segíteni is tudtunk. Folyamatosan végezzük a munkaköri leírások módosítását, követve a belső kisebb átszervezésekből ill. az új feladatokból következő változásokat. II. TUDOMÁNYOS MUNKA A. Gyűjteményfejlesztés Ásatások Egyéb feladatainak költségigény biztosítása érdekében a tárgyévben csökken­tenünk kellett a feltárásokra fordított összeget. Az ötéves terv előirányzatát felülvizsgálva, szakmai fontossági szempontok figyelembe vételével határoz­ta meg a vezetőség a kiemelt ásatások anyagi támogatásának nagyságrendjét ill. időtartamát a tervidőszak utolsó két évére. Megnyugtató, hogy a fonto­sabb munkálatokat megfelelő szinten folytatni tudtuk. Dy módon megfelelő tudományos eredménnyel folyó feltárásokat tudtunk végezni a következő lelőhelyeken: őskor: Mogyorósbánya, Csesztve, Esztergom, Felsővadász, Fehérvárcsurgó, Tiszaluc; római kor: Heténypuszta; koraközépkor: Kölked, Zalavár; középkor: Hajdúdorog, Veresegyház, Sály, Bánokszentgyörgy, Lász­lófalva, Esztergom-Sziget, Gyula. - A felsorolt, saját költségvetésből támo­gatott ásatások mellett munkatársaink számos egyéb feltárást végeztek önál­lóan vagy munkatársként (pl. Öcsöd, Felsővadász, Esztergályhorváti, Viseg­rád-Várkert, Veszprém-Vár). Feltétlen említést érdemel, hogy a székesfehérvá­ri középkori csontvázleletek (királysírok) feltárási-exhumálási munkálatai Kralovánszky Alán irányításával folytak. 222"

Next

/
Oldalképek
Tartalom