Folia historica 13

F. Dózsa Katalin: Mária királyné esküvői öltözéke az újabb kutatások tükrében

Későgótikus és reneszánsz divatok a XV. század második felében és a XVI. század elején A vizsgálódás időhatára a ruha anyagának keletkezési idejéből adódik — mint láttuk a XV. század végén készülhetett, de a XVI. század elején igen népszerű típusról van szó. E korszak divatja azonban korántsem egységes. Nem csupán időrendi, de területi eltéréseket is találunk. Az északon (angol, német, francia területeken) népszerű Burgundia által diktált későgótikus módit Itáliában igyekeznek reneszánsz forma és arányérzékkel már a XV. század közepétől kezdve megszelídíteni, míg a XVI. század elején Nyugat- és Észak-Európában a burgundi egyidejű továbbélése mellett egy új stüus, az ún. német reneszánsz divat alakul ki. A mi öltözékünk felületes megszemlélése estén mindhárom irányzattal találunk rokonságot. A lampasszal kereteit kivágású és a tölcséres szűk ujjú felsőrész az érett gótikus divatra emlékeztet, amelynek Burgundia a központja. Az e stílusban készült festményeken, miniatúrákon (hogy csak egy példát említsünk) Waquelin: Histoire de Helayne (1448, Brüssel, Bibliotheque Royale) az S vonalban meghajló hosszú vékony hölgyek két ruhát hordanak egymás felett. A felső széles V alakú kivágása elütő színű prémmel vagy brokáttal szegélyezett s alóla kilátszik az alsóruha egyenes záródása. Az egybeszabott ruhát valamivel derék felett széles öv fogja össze, a szoknyarész lefelé egyenletesen bővülő puha, festői redőkben omlik a földre, hátul igen hosszú uszállyal. A szűk ujjak végén a kivágás szegélyével és az övvel azonos anyagból készült tölcséres kézelő van, amely azonban nem takaija be a kezet, legfeljebb a kézfejet. Ha jobban megnézzük ezeket az ábrázolásokat, akkor el kell vetnünk a mi ruhánk burgundi eredetét. A kivágások ugyanis mindenütt V alakúak, alul csúcsban összefutnak, az ujjak rövidebbek, a tölcsérkézelő kisebb. Azáltal, hogy a ruhák egybeszabottak, egészen más az aljak redőzése, nem is beszélve az óriási uszályokról, s arról, hogy többnyire széles keretelőpánt szegélyezi a szoknyákat. Azonkívül minden esetben eltakarják az inget, ami legtöbbször durvább szövésű, díszítetlen anyagból készült. A mi ingünk finom kivitele, szép hímzése alapján azt a feltevést is elvethetjük, hogy esetleg volt a ruha és az ing között egy olyan öltözék, ami teljesen eltakarta az alsóneműt. A szép ing s annak érvényrejuttatása, valamint a szoknya és a derék különszabása az itáliai reneszánsz divat újítása. 12