Folia historica 11

Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből IV. rész

Augusztus 18-án a 8 órai újság a két vállalat egyesítését véglegesen el­határozó ttnak véli, 47 2 de a Vas- és Gépközlöny is azzal magyarázza a köz­gyűlések elhalasztását, hogy a fúzió jogi formába való öntése ősszel meg­történhessék 47 3 Ilyen előzmények után realizálódott a Kincstárral a lőszerszerző­dés, amelynek vezérképviselője a Fegyvergyár részéről már a hadügyi szervek­kel közismerten jó kapcsolatban álló Dammang volt. Az 1935. szeptember 6-án aláírt lőszerszerződés számos vitatott kér­désre igyekezett választ adni. A tárgyalásokon a Fegyvergyáron és a Lámpa­gyáron kívül a Magyar Általános Hitelbank is anyagi érdekeltségénél fogva jelen volt, de mint az egy feljegyzésből kitűnik, nem tartozott a szerződő felek közé. A szerződés első fele foglalkozik a Fegyvergyár követelésével, s meg­állapítja, hogy az 1931 előtti szállítások után a HM még 147 418 pengővel tartozik. A HM ebből gyakorlatilag 141 000 P-t el is ismert, és kilátásba helyezte, hogy annak első részletét - 70 000 P-t - 60 napon belül átutalja. 47 4 Az 1931 utáni, a gyárat is megrendítő kincstári adósság 4 350 000 P volt. A HM a bázis megerősítése érdekében vállalta, hogy az 1935. február 1. után folyósított 700 000 P-n kívül 1936 júniusáig havonként 100 000 P-t, majd július 1-től öt éven át havonként 41 666 pengőt befizet, s a maradék 150 000 P-t 1941. július 1-én egy összegben téríti. A megállapodás szerint a tartozás kamatmentes, amennyiben a HM a fizetéseket megfelelően eszközli. Továbbra is kérdéses maradt az új megrendelések kiegyenlítésének sorsa. A Fegyvergyár, amely teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt, ebbe az előnytelen megállapodásba az új megrendelések reményében, bár sok vita után, belement. Első lépésként a szerződés II. fejezetében "A Kincstár kötele­zettséget vállalt arra, hogy a Fegyvergyártól — a gyártás és szállítás módjának részleteire vonatkozóan külön kiadandó rendelés szerint — 120 000 (Egyszáz­húszezer:) darab 35 M. puskát rendel. Ez a mennyiség az 1936. évi július hó 1-én kezdődő és egymást követő 8(:Nyolc:) költségvetési év alatt évi 15 000 (Tizenötezer:) darabos részletekben lesz szállítandó. A puskák egységára szuronnyal és hüvellyel együtt 94,— (Kilencvennégy:) pengő." 47 5 A szerződő felek megállapodtak abban, hogy amennyiben az évek folyamán az anyag és munkabérben 20%-nál magasabb eltolódás lesz, a szám­lázásnál figyelembe veszik. A HM azonban kikötötte, hogy az árak emelke­dése esetén a kifizetésre kerülő keret évente nem haladhatja meg az 1 410 000 P-t, s ennek megfelelően csökkenti az átvételre kerülő puskák szá­mát. Viszont árcsökkenés esetén a különbözetet a gyár puskákban egyen­lítheti ki. 174

Next

/
Oldalképek
Tartalom