Folia historica 10

Kovács Tibor: Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1981 évi tevékenységéről

Mátyás király Múzeum, Visegrád A múzeum fejlesztését, konkréten az I. építési ütemet képező ún. kiszogláló épület kivitelezését illetően az évek óta kialakult helyzet nem vál­tozott, kivitelezési kapacitás hiányában a tárca által a VI. ötéves tervben előirányzott munkálatok még nem indulhattak meg. Hasonló okokból stag­nál a királyi palota romterületének felújítása is. Saját költségvetésből a mú­zeum kisebb felújítási munkákat végzett a Salamontoronyban és a palota területén. A múzeum régészei számára folyamatos feladatot jelent a községben folyó építési munkák szakmai ellenőrzése, részben ennek révén, részben tervfeladatként számos leletmentő és hitelesítő ásatást végeztek 1981-ben. Mások mellett, a gyűjtemény egy XV. századi Janus fejű dreihauseni edény­nyel, hét címeres faragvánnyal, a Herkules kút egy márvány kosfejével, s vé­tel útján két 1843-ból származó üvegfestménnyel gyarapodott. Számszerű­en megfelelő mértékű nyilvántartási és állagvédelmi tevékenység folyt az in­tézményben; elkészült három tanulmány, és jó ütemben folyt a régészeti to­pográfia vállalt részének előkészítése. A sajátos helyzetű, frekventált múzeum közönség szolgálattal kap­csolatos tevékenysége sokágú, bár csak két időszaki kiállítást rendeztek, a munkatársak 78 ismeretterjesztő előadást tartottak. Ehhez kapcsolódik: Héjj Miklóst a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat aranykoszorús jelvénnyel tüntetett ki. Kossuth múzeum, Monok Az Állami Erdőgazdaság kiköltözésével felszabadult épületrész kar­bantartási munkálatai megtörténtek, míg a berendezés komplettirozása a kö­vetkező évre marad. A gyűjtemény 745 tárggyal gyarapodott. A múzeumban 373 alkalommal volt tárlatvezetés, és megközelítőleg kétezerrel nőtt a láto­gatók száma. Vértesszöllősi bemutatóhely Látogatottsága folyamatosan nő, 1981-ben meghaladta az ötvenezer főt; ehhez kapcsolódóan az ismertető kiadványok forgalma is jelentősen emel­kedett. Az épületek műszaki állapota állandó felújítást igényel. Károlyi emlékszobák 1981-ben 2612 látogató tekintette meg. 256

Next

/
Oldalképek
Tartalom