Folia historica 9

Szakály Ferenc: Határmezsgyén (Huszti Barilovics Miklós életútja 1492-1537)

ból, ökrökből, igás és hátaslovakból állott. Mint kijelentették, Barilovics külön is kinyilatkoztatta előttük, hogy András fiának az ezüstholmiból semmi sem jár, mert már addig is eleget széthordott belőle. A Velétén és Hetényben lakó zálogos jobbágyokról a végrendelkező megjegyezte, hogy amennyiben az eredeti tulajdonos értük a zálogösszeget letenné, özvegye köteles legyen azokat minden vonakodás nélkül visszabocsátani. Az úgyszintén Hetényben lakos Fejes András mindehhez még annyit fűzött hozzá, hogy az előző évben András az ő és Hetényi Ferenc közvetítésével próbálta meg rávenni apját, hogy ne az említett házat, hanem a mellette fekvőt - amelyben jelenleg Csele Mihály lakik — adományozza neki, közbenjárásuk azonban nem járt eredménnyel.

1 A tanúk előadásából egy meglehetősen átlagos 16. századi köznemesi gazdaság körvonalai rajzolódnak ki. Néhány részbirtok, zálogos jobbágytelek, szőlő, mezővárosi ház, ingóságként pedig némi ezüstnemű és állatállomány — ez minden, amin Barilovics két házasságából származó utódai — láthatóan nem a legnagyobb egyetértésben — megosztozhattak. Mindebből aligha sejthető, hogy a halál egy érdekes, sőt tulajdonképpen nagy ívű pályafutás végére tett pontot 1537 elején; olyanra, amely éppen különlegessége folytán nem kevés általános társadalomtörténeti tanulságot rejt magában. Barilovics Miklós neve nem ismeretlen Jagelló-kori város-, illetve politikatörténetünk művelőinek körében. 15. századi mezővárosfejlődésünk monográfusa, Bácskai Vera egyenest az ő példáján illusztrálta „a vagyonosodó, kereskedelmi tevékenységének gyümölcseit ingatlanba fektető mezővárosi polgár pályáját".

2 Az 1514-es magyar parasztháború újonnan rekonstruált eseménytörténetében pedig olyan, mezővárosban élő nemesként tűnik elénk, aki a nagy társadalmi földindulás heteiben is hű maradt az uralkodó osztály ügyéhez, emiatt komoly károkat szenvedett, utóbb pedig birtokadományban részesült.

3 A Barilovics pályafutására irányuló megkülönböztetett figyelmet egy véletlenszerűség magyarázza: míg más, hasonló társadalmi állású személy életútját rendszerint legfeljebb néhány, innen-onnan összeszedegethető, sovány adat jelzi, addig Barilovics 1526 előtti működésének emlékét csak a Lónyay család levéltárában is tucatnyi oklevél őrzi, amelyekhez másunnan (főleg a leleszi konvent hiteleshelyi levéltárából) még továbbiak járulnak. Mindezek segítségével Barilovics pályáját csaknem félszázadon át — pontosabban 1492től 1537-ig — kísérhetjük nyomon; az ilyfajta lehetőség nagy ritkaságszámba megy várostörténeti irodalmunkban. Ez indokolja, hogy — bár Bácskai Vera általában jól kiaknázta a tevékenységének 1526 előtti szakaszára vonatkozó, Lónyay-levéltárbeli adatokat — életútján még egyszer, immár ide vonva a Mo8