Folia historica 9
Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéből III.
repe volt, s a megoldatlan ügyeket hivatalból terjesztették tovább az illetékes miniszterhez. Az ügyekben a döntés végül is a kormányra várt „annak minden ódiumával, erkölcsi és anyagi következményeivel." 30 3 Azonban az orvoslás elhúzódása kihatott a termelésre, ezért a munkaadók kérték, hogy a Panasz Bizottságot döntési joggal ruházzák fel. 1916. július 19-én ez be is következett. E megoldás kényszerhelyzetet teremtett a vállalatok számára, ugyanis a kormányrendelet elsősorban a munkáltatót érintette, amely nem tudta tetszése szerint a terheket áthárítani. Hatott a termelési kényszer, a meghatározott céllal kiutalt nyersanyag és a munkásosztály fellépése. Így érthető, hogy a Bizottságokat csak ideig-óráig tartották alkalmasnak arra, hogy a munkásság mozgalmait lecsillapítsák. Hamarosan érezni lehetett, hogy „...egyoldalú béremelő intézménnyé és a szakszervezetek taglétszámát és hatalmát aránytalan gyors és nagy mértékben növelő eszközzé lett." 30 4 Ami még ennél is jelentősebb, hogy a munkaadó szervezetei a munkásság szervezeteivel egyenjogú félként voltak kénytelenek tárgyalni, s így ezek „...komoly társadalmi és politikai faktorok lettek." 30 5 A tárgyalásokon a munkásságot a szakszervezetek képviselték. Így előnyösebb lett szervezett munkássá lenni. Valójában ez az oka annak, hogy 1914-ről 1917-re a szakszervezeti tagok száma négyszeresére emelkedett. Ebből a tényből polgári történészeink azt a következtetést vonták le: „... míg a katonai felügyelet rendszere a gyári munkaorganizmus rendjét és tekintélyét ásta alá, ez — mármint a Panasz Bizottság megjegyzés tőlem TF — az ipari termelés gazdasági alapjait rendítette meg." 30 6 A honvédelmi miniszter rendeletének a Fegyver- és Gépgyárban is hamarosan meg lett a hatása. A gyári munkások a miniszterre hivatkozva folyamodványt nyújtottak be, amelyben kérték az 1914. július 25-ig érvényben levő 57, 1/2 órás munkahét visszaállítását, vagy amennyiben ezt a haditermelés nem teszi lehetővé a túlórák kifizetését 25, illetve az ünnepeken 50%-os pótdíjjal. A lehetőségeket meglátva követelték, hogy a gép és anyaghiányból keletkezett kiesést ne hárítsák át a munkásságra. Központi kérdés maradt a beadványban a megélhetési viszonyok változásának megfelelően a fizetések korrigálásának igénye. A MGyOSz február 17-én nyilatkozott és egyben értelmezte a miniszter rendeletét. Megállapította, hogy az élet drágulása tény, s ez elől kitérni nem lehet, így a megélhetéshez a bérkiegészítés feltétlenül szükséges. Azonban „Ha a munkások azonos teljesítmény mellett a mai árviszonyoknak megfelelően többet keresnek, az idézett rendelkezésnek akkor is elég tétetett, ha a munkabér egységtétele sekélyebb emelkedést tüntet fel." 30 7 Foglalkoztak, továbbá a munkakiesés esetére járó díjazással is, amelyről megállapították, .149
