Folia historica 8
Temesváry Ferenc: Díszfegyverek a Károlyi gyűjteményből
rombuszokkal, a találkozási pontokon kiskeresztekkel díszített. A virágmotívumok kidolgozása, az anyag vastagsága is eltér az eredetinek tartott tagoktól. A hüvely sarupántja, amely a torkolatpánthoz hasonlóan rácsozott, a torkolatpánttal egyidőben készült, tehát Benedek mester munkája. Előoldalán 5 foglalt türkizkő, míg hátul négy stilizált levéltől közrefogott, négylevelű lóherére emlékeztető virág és a már említett egymásba érő farkasfogas vonalsorok díszítik (1. kép. b.). A palloshoz tartozik még egy 55 mm átmérőjű feliratos bronzlap, amely múltjára nyújt adatokat. Ezt 1939-ben gr. Károlyi István jegyezte fel Fóton. „A kard Korniss nagyanyám révén került a családba. A túloldali felírat és a Korniss család története alapján a kard Komiss Zsigmondé (sz. 1677ben) és fiáé, Korniss Zsigmondé (sz. 1718-ban) és unokájáé volt." A bronzlap túloldalán pedig a mondottak megerősítést nyernek. „Gróf Jankovichné Károlyi Fruzsina testvéremnek atyánk a következőket mondta: Gr. Korniss Zsigmondé volt a kard, de nem a váradi kapitányé." 2 2 A korabeli forrásanyag ismeretében fel kell tételeznünk, hogy a pallos készlethez tartozott . 2 3 A megszokottnál hosszabb volt s így nem csak nyakban, hanem a ló oldalán jobbra, a nyereg alatt is hordták. Ezzel kapcsolatban állapítja meg Apor Péter, hogy a lóravaló pallosokat olyan lószerszámokon találjuk, amelyiken hegyestőr nincs. 2 4 Apor megfigyelése pontos lehet, ugyanis az 1684. évi Thököly leltár is ezt támasztja alá. 2 5 Használatára vonatkozóan Tragor Ignác érdekes adatokat közöl Miksa 1596-ban Vácra történő bevonulásával kapcsolatban. „Az oszlop élén 300 jól szerelt lovas haladt... A lovak nyergén egy-egy puska, egy-egy arannyal kivert pallos és mindkét oldalon egy-egy pisztoly volt elhelyezve." 2 6 Sajnos a mai napig nem sikerült a Károlyi, illetve Károlyi—Kornis leltárakban ezt a gyönyörű ékköves kardot kimutatnunk. 27 Károlyi Mihály 1626-ban összeírt ingóságai között sem említik. Van ebben a leltárban egy portai kard, „veres bársonyos, két kötő vasa, farkvasa torkolatja öreg, ezüstös aranyas; egy viselt szíj rajta, azon két boglár, egy csatt ezüst aranyozott." 2 8 Egy másik portai kardnak is veres bársonyos a tokja és markolata, ezüstözött és aranyozott. Ezt, a leltár szerint, Néhai Balázsdeák Istvánná ajándékozta Károlyi Mihálynak. Egy másik is említést érdemel, amelyet Bethlen Gábor erdélyi fejedelem „... ő felsége adott volt az úrnak akkor, amikor az fejedelem asszont az feleségét Kolozsvárról bevitte volt... " 2 9 Megemlíthető még ebből az összeírásból „Egy köves szablya fekete bársonnyal borított", amelyen 60 darab türkizkövet, 15 boglárt, két öreg zafírt,, míg a felkötőn 92 boglárt jegyeztek fel. Ez a leltár elsősorban azért fontos számunkra, mert utalásokat találunk ebben arra, hogy egy-egy főúri darab elkészítésekor nem ra58