Folia historica 7
Temesváry Ferenc: Kinizsi Pál a hagyományokban és az irodalom egyes műfajaiban
vágyaknak nemcsak társadalmi, szociális, hanem nemzeti vonatkozásai is vannak. A sorsdöntő történeti korszakokban, amikor a fent és lent ellentéte nem olyan nagy, vagyis amikor a társadalmi kérdések a nemzeti kérdések mögé szorulnak a hagyományok ápolása és nemzeti egyöntetűsége lényegében a nemzet egészének összefogását jelenti. Nagy szerepet vállalt ebben magára Kölcsey, aki a XIX. század első harmadában fennhangon hirdette: „...a nemzeti hagyomány megbecsülhetetlen kincs nemcsak azért, mert a históriai tudománynak nyomokat mutat, hanem sokkal inkább azért, mert a nemzeti lelkesedésnek s annál fogva a honszeretetnek vezércsillaga". Ekkor csaknem egymásután jelennek meg azok a nyilatkozatok, amelyek nemcsak burkoltan — de a lényeget szem előtt tartva — hanem egészen nyíltan is a nemzet féltését és szeretetét fejezik ki. A szép sorozatot vezesse be az Auróra 1822-es számában közzétett Döbrentei Gábor ,A kenyérmezei diadal" c. 5 énekes, történeti hűségre törekvő eposza, mert a Kinizsiről szóló újabb énekek legtöbbje innen ered. 2 5 A mondanivaló lényegében ismert. Ali betört az országba. Báthori vajda Kerecsényit és Kostolányit küldi hozzá követségbe. Ali az ajánlatot visszautasítja, a harc kirobban és Kerecsényi meghal Báthori védelmében. Kinizsi beavatkozik és a vesztesnek látszó csatát győzelemre fordítja. Az író munkáját szerelmi motívumokkal gazdagítja. Azonban Kinizsi nagysága, emberfeletti ereje a változatos szóképek és hasonlatok között is mindég uralkodó marad. „Ének hallgatója! Láttad Aggtelek barlangjának dörgő patakát? Bátran csap keresztül habozása a szikla hasadékain s diadalmasan lövődik elé a kívánt vidékre. így vágja magát keresztül Kinizsi, vért látni megszokott paripáján, a serény lobogtató Dalin. A megbontott temérdek rendekből, jobbról és balról hull a nép, mint a kaszás előtt a rét lengő kórója. Meredve nézi a vajdát, mennyi hörög körülötte s ő még, gyengülő kaiját Alinak szegezi haragjában. Meglátja a Basa, Kinizsit szeppenve ereszti - le a kardot, s másfelé vág. Bocsátja a Bán, mérgesen rávetett szemekkel. Nyugtot elébb. Vajda mond, megvívtad a csata dicsőségét. Hagyd nekem a halált, vagy Ali elestét tudjam, felel az. Esküszöm az Istenre, szól Kinizsi, eltörlöm Napkeletet a mezőn, de neked élned kell a haza diadalmának." Alig három évvel később 1825-ben Nemes-Tóthi Szabó Pál szólalt meg. „El-érkezett valahára azon üdőpont, mellyben hazai nyelvünk is, két tündöklő csillagzat' vezérlése alatt ki-vergődvén a' rémző homályból, fényleni törekszik, 's az a' remény, hogy üdővel a' tökélletesedés'leg-magasbb póltzát el-éri, menyörömmel tölti kebelünk... Főképp akkor, midőn a' hazai nyelv' ki-míveléséről van a' szó. Áldozzék honnyának kiki a' mivel túd, bár melly 73
