Folia historica 7
Rosonczy Ildikó: Adalékok Lenkey huszárszázadának hazatéréséhez
A hazatért századot az ország közvéleménye kitörő lelkesedéssel fogadta, Máramaros megye nagy ünneplésben részesítette, a magyar minisztérium azonban az eset folytán nehéz helyzetbe került. Mészáros Lázár hivatalosan elítélte a századot, és bizottságot nevezett ki ügyük kivizsgálására. A hadügyminiszter eredeti terve az volt, hogy a 3.számú, Ferdinánd főherceg nevét viselő huszárezredbe sorozzák a bűnös századot, s az ott váija be az uralkodó döntését. A budai fc hadparancsnok és Latour osztrák hadügyminiszter elégedetlen volt a magyar minisztérium döntésével, s félve a század példájának hatásától, szigorú eljárást követelt. Az ország azonban, a délvidéken már folyó nyílt fegyveres harcra hivatkozva, egy emberként állt ki a hazája védelmére hazatért század mellett, így Mészáros letett korábbi szándékáról is, és Lenkey századát a br. Bechtold altábornagy parancsnoksága alatt felállított szegedi táborba irányította, ahol a hazatértek hamarosan bebizonyították, hogy méltók voltak a kegyelemre. 3 1 A szökés hatása és következményei Galíciában Lenkey századának váratlan és sikeres szökése nagy fejetlenséget okozott az ezrednél és a galíciai katonai hatóságok körében. A szegény Schimpf másodkapitány, mint a szökevények közvetlen felettese s a századért felelős személy az eset után rögtön mentegetőzni kezdett. Mint az ezredparancsnokságnak írta: „Lenkey kapitány távollétében a legénység magatartása és viselkedése példás volt és a legcsekélyebb jele sem mutatkozott annak, hogy a század dezertálni készül." Ilyesmit a kaszárnyában lakó Fiáth főhadnagy és Orsich hadnagy sem vett észre, ő maga pedig csupán öt hete került ehhez a századhoz, így nem volt kellő alkalma arra, hogy a legénység szellemét alaposan megfigyelhesse és ennél az általa alig ismert csapatnál saját befolyását érvényesíthesse 3 2 Jelentésében a századparancsnok diplomatikusan elhallgatta azt, hogy tudott a század áltános elégedetlenségéről, de mivel eszébe sem jutott, hogy ennek Magyarországra szökés lehet a vége, különösebben nem foglalkozott vele. Az előzőekben láthattuk, Kalliany dandárparancsnok ahhoz a kétes eszközhöz volt kénytelen folyamodni, hogy a Magyarország felé indult század után a feletteseivel ellentétbe került, nyugdíjazását kérő és a magyar nemzetőrségnél szolgálni kívánó Lenkey kapitányt küldje, akinek tiszti becsületében megbízhatott ugyan, de feltételezhette azt is, hogy az adott körülmények között az események magukkal sodorják. Kérdés az, hogy Lenkey a saját tapasz150
