Folia historica 6

Patay Pál: A Magyar Nemzeti Múzeum haranggyűjteménye II.

egyrészt a mesterség igazi fortélyaival (pl. helyes alak megválasztása) sem voltak tisztában, másrészt kellő felszereléssel (pl. betűsablonok) sem rendelkeztek. Ennek magyarázatát bizonyára a politikai és gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulásában kereshetjük. Minthogy az országban csak igen kevés gazdaságilag erős polgársággal rendelkező város állt fenn, amellett az egész ország anyagi leromlott állapotában csak kevés közösség vagy patrónus vállalkozhatott nagyobb méretű harangok öntésére, így igazi mesterek működésének csak hellyel-közzel volt meg a létalapja. Ugyanakkor a mindennapi falusi élet ritmusának irányításához mégis szükség volt harangra. E szükségletet kielégíteni — ha netán az anyagi alapja megvolt — gyakran nem volt más mód, mint az, hogy falusi, a mesterséget ki nem tanult, egyszerűbb ezermester-féle emberek, vagyis kontárok is megpróbálkoztak harangot önteni. Az általuk készített harangok természetesen' kicsinyek voltak, egyrészt mert maguk a megrendelők sem bővelkedtek anyagiakban, másrészt, mert e kontárok sem birkóztak volna meg nagyobb harangok öntésével. Műveik arról is könnyen felismerhetők, hogy kidolgozásuk eléggé silány, felületük nem sima, feliratuk betűi kezdetlegesen írottak, néha majdnem olvashatatlanok, amellett alakjuk sem az általános, gyakran ívelés nélküli, kúpos.

4 2 E népi harangöntés elsősorban a városoktól távol, a török által megszállt területek szomszédságában alakult ki. Egyik legjellegzetesebb terméke a virágcserép alakú testű 1605. évi mátraverebélyi harangocska. Sajnos ez, akárcsak a hasonló jellegű 1650. évi maconkai harang a raktártűz áldozata lett, de ilyen kontár munkát sejthetünk az 1622. évi feledi harangban is." 3 Nem képzett harangöntők működtek azonban a viszonylag békésebb napokat élő Erdélyben és Felvidéken is. Erről könnyen meggyőződhetünk, ha összehasonlítjuk az 1622. évi betlenszentmiklósi harangot a nála mindössze 5 évvel fiatalabb Neidel János féle kőhalmival, vagy a teljesen silány kivitelű 1648. évi porubait a nála 8 évvel idősebb Wierd György féle dobraival. Különben a XVII. századi harangokra jellemző, hogy — a barokk idők szellemében — egyre bővebb szöveget találunk rajtuk, valamint egyre inkább alkalmaznak díszítéseket: a felső kerületen a köriratot keretelve palmettasorokat, vagy más körbefutó mintát, a palást derekán pedig domborművű alakokat. A korona is alacsonyabb, zömökebb lesz, a fülek nem sarkosan, hanem ívelten törnek meg, többször emberfej, vagy embertest alakúra kiképzett a külső oldaluk. 41